Nemzetközi statisztikai fórum a turizmusról
A világ harminc legfejlettebb államát tömörítő Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió statisztikai hivatala Magyarországon rendezi meg szeptember 25-27. között a turizmus statisztikával foglalkozó nemzetközi fórumát - tudatta közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Dátum: 2002-09-26 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:51.585039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kétévente sorra kerülő konferencián az ágazat vállalkozói, kutatóintézetek, turisztikai döntéshozó kormányzati szervezetek, kutató műhelyek és a nemzeti marketingért felelős szervek vesznek részt.
Az idei fórumon az eddigi információk szerint 32 ország mintegy 120 szakembere jelenik meg. Részt vesznek továbbá a turizmus vezető nagyvállalkozásai által létrehozott Idegenforgalmi és Utazási Világtanács (WTTC) és az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) képviselői is.
A közlemény szerint a háromnapos konferencián több mint 80 előadást tartanak.
A tanácskozás 12 szekcióban zajlik majd, ahol egyebek mellett olyan témákat vitatnak meg, mint a turizmus szerepe és súlya a nemzetgazdaságban, az ágazat szatellit számlái, a turizmus és foglalkoztatottság, a gyógy- és wellness turizmus, az ágazat regionális kérdései.
A szervezők külön szekciót biztosítanak a közeljövőben végző hazai egyetemi és főiskolai hallgatók számára.
MTI - fidesz.hu (2002. 09. 24.)