Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A honvédelmi tárca incidenstől tart?

Bevonták a jelentős stratégiai értékű Tubes hegyi katonai objektum rádióállomásánál szolgáló katonák fegyvereit - értesült a HavariaPress.


Dátum: 2005-12-15 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:35.696210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amióta napvilágot látott annak híre, hogy a Zengő helyett a Tubes hegyen épül a tervezett NATO-lokátor, az ott szolgálatot teljesítő katonáknak be kellett szolgáltatniuk fegyvereiket. A találgatások arra utalnak, hogy egy esetleges zengőihez hasonló incidens esetén jobb, ha nincs a katonáknál fegyver. A rádióállomást őrző nyolc, tíz katona így most fegyver nélkül vigyáz a nagy értékű, stratégiai jelentőségű objektumra. A hírügynökség információi szerint, a tubesi NATO-lokátorral kapcsolatos építkezésekből egyelőre még kevés látszik kívülről, azonban belül már lázasan folynak az átépítési munkálatok.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek