Kiárusítás a seregnél
Száz honvédségi ingatlant verhetnek dobra az idén és az elkövetkezendő évben, köztük értékes üdülőkkel, csapatpihenőkkel, gyakorlóterekkel. Ezzel jelentős értéket képviselő ingatlanok kerülhetnek magánkézbe, az eladásokból származó milliárdos bevételeket viszont a honvédelmi tárca ingatlanfejlesztéseire költheti.
Dátum: 2005-12-16 06:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:38.465105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ingatlaneladási dömping indulhat el a honvédségnél a választási ciklus végéig a Honvédelmi Minisztérium és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság közreműködésével. Jelenleg csaknem negyven honvédségi ingatlan eladása folyik, jövőre pedig mintegy hatvan-hetven ingatlan pályáztatását készíthetik elő a honvédelmi tárcánál. Az értékesítésre szánt ingatlanok között lehetnek nagy értékű épületek, honvédségi üdülők, csapatpihenők, gyakorlóterek és erdőterületek is. Az ingatlaneladásokból mintegy tízmilliárd forint bevételre számít a szaktárca, amit többek között a laktanyák korszerűsítésére, lakásépítésre, lakásvásárlásra költhetnek majd el.
A HM-et ugyanis egy 2004-es rendelkezés alapján felhatalmazták arra, hogy az elidegenítési korlátozás alá nem eső ingatlanjaira nyilvános eljárást írhasson ki. Mint megírtuk, az már biztos, hogy értékesíteni kívánnak tizenkét frekventált helyen, a Balaton-parton, egyéb vízparti kiemelt környezetben lévő honvédségi üdülőt, és további csapatpihenők sorsáról is dönthetnek a közeljövőben.
Sor kerülhet a katonai lőterek és gyakorlóterek értékesítésére is, ennek jeleit tapasztalhatják például a táborfalvai katonai területek bérlői, akiknek nem hosszabbították meg az októberben lejárt szerződéseit.
A honvédelmi tárca erdészeti részvénytársaságai végzik a szakkezelését mintegy százezer hektárnyi állami földnek, illetve erdőnek is. Szakértők szerint a HM-nek megvan a lehetősége arra, hogy ezeket a területeket is meghirdesse, de a szaktárca állítja, hogy nem tervezi ezek értékesítését vagy másfajta hasznosítását.
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság nemrég viszont eladott hat honvédségi ingatlant Budapesten és Rétságon. Mint Bocskai Istvántól, a szaktárca szóvivőjétől a lap megtudta, a budapesti Hold utcában az Euroinvest Közép-Európai Befektetési Rt. vett meg egy épületet 74 millió forintért, Rétságon pedig öt telekhez juthatott hozzá 5,8 millióért egy magánszemély.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu