Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Akadozik Medgyessy Időkereke

December 31-én - csakúgy, mint tavaly - pontosan éjfélkor kellene megfordítani a városligeti Időkereket. Ehhez képest a Kincstári Vagyoni Igazgatóság olyan levelet küldött Herner János ötletgazdának, hogy a KVI csak január 2-ára tervezi az ünnepi eseményt - írja a Népszabadság.


Dátum: 2005-12-16 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:41.858821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Időkeréknek a magyar állam a tulajdonosa és a KVI a kezelője. A tőlük kapott levél megdöbbentette Herner Jánost. A Khronosz Alapítvány elnöke furfangos ötletnek tartja, hogy az Időkerék másfél napot pihenjen, "kihúzva ezzel a műtárgy alól a jelentését".

Az Időkereket Magyarország uniós csatlakozásának szimbólumaként 2004. május 1-jén Medgyessy Péter avatta az uniós tagállamok nagykövetei és hazai közéleti szereplők, művészek jelenlétében. Az eseményről beszámolt többek között a BBC, a CNN, a ZDF, az ORF és egy japán televízió is. Az avatás után néhány hónappal javításra szorult ugyan, de tavaly szilveszterkor az első átfordításkor és idén május 1-jén, az avatás évfordulóján is sokan felkeresték a Műcsarnok mögött található műtárgyat.

A KVI igazgatóhelyettese, Sugár László megkeresésünkre csak annyit mondott: még nincs végleges döntés, keresik a megoldást.

A lap úgy tudja, a vagyonkezelőnek nincs pénze a szilveszter éjszakai program lebonyolítására, ezért a néhány milliós összeg előteremtése egy szponzorra vagy a kormányra marad. Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal koalíciós egyeztetésért felelős államtitkára úgy reagált, hogy az Időkereket szilveszter éjfélkor kell, és akkor is fogják megfordítani.

nol.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek