Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Napi tízmilliót költ a kormány saját maga propagálására

A Fidesz álláspontja továbbra is az, hogy Magyarországnak új politikára van szüksége, ennek érdekében felére kell csökkenteni a magyar politikai osztály létszámát a parlamentben és az önkormányzatokban is - írja közleményében Szijjártó Péter.


Dátum: 2005-12-16 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:45.297211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajnálatos azonban, hogy az érzéketlen kormányzat sikerpropagandájának részeként kezeli a kérdést. A luxusbaloldal olcsó, hatékony államról beszél, tettei azonban gyökeresen ellentmondanak a szép szavaknak. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány ugyanis a pazarlás, a méregdrága önreklámozás kormánya, persze az adófizetők, mindannyiunk pénzéből.

A kormány napi tízmillió forintot költ saját maga propagálására, eddig 5 milliárd 300 millió forintot fordítottak erre. A legújabb félrevezető kormányzati öntömjénezések éppen a mai napon virítanak egész oldalon az újságokban. Egyetlen kormány sem költött még annyi közpénzt saját reklámjaira és luxuskiadásaira, mint a mostani. Közben naponta zárnak be iskolák, egészségügyi és szociális intézmények azért, mert ellehetetlenülnek az állami támogatások csökkenése miatt. Ennek véget kell vetni.

Változásra van szükség, olyan új politikára, mely komolyan veszi a közpénzek felelős kezelését, az államigazgatás hatékony szervezetének megteremtését.

Budapest, 2005. december 16.

Szijjártó Péter (Fidesz)

országgyűlési képviselő

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek