Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fehéroroszországban 2006. március 19-én tartják az elnökválasztást

A fehérorosz parlament pénteken 2006. március 19-re tűzte ki az elnökválasztást. A választások Alekszandr Lukasenko máris jelölt, az ellenzéka tavaly Ukrajnában választások miatt kitört "narancsszínű forradalomhoz" hasonló megmozdulást helyezett kilátásba.


Dátum: 2005-12-16 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:46.228254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választások jövő márciusi kitűzését a 104 fős parlament egyhangúlag megszavazta.

Az Egyesült Államok által Európa utolsó diktátorának nevezett Alekszandr Lukasenko nem rejtette véka alá, hogy saját maga utódja kíván lenni. Az 1994 óta a volt szovjetköztársaság élé álló elnök tavaly októberben népszavazást tartatott az alkotmány módosításáról, amelynek értelmében korlátlan alkalommal indulhat az elnökválasztásokon.

A népszavazást erőteljesen bírálta többek között az Európai Parlament is, amely szerint Lukasenko 2006 utáni újabb megbízatása törvénytelen lenne.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek