PDSZ: gyerekeket taszít esélyegyenlőtlenségbe a jövő évi büdzsé
Osztályonként egy gyermeket a munkanélküliségbe, az esélyegyenlőtlenségbe taszít a jövő évi költségvetés, amennyiben a közoktatás normatívái a jelenlegi formában maradnak - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2005-12-16 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:49.816680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt demonstrálandó az érdekvédők fővárosban tartott rendezvényén jelképesen egy osztályfényképről ollóval vágtak ki egy gyereket, akit tudatlanságba, munkanélküliségbe juttat a jövőben a 2006-os büdzsé - mondta.
Kerpen Gábor elmondta: a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács e heti ülésén az oktatási tárca által bemutatott tervezet szerint az idei és a jövő évre várható normatívák között mínusz 25 milliárd forint a különbség.
A PDSZ szerint, aki hétfőn igent mond a költségvetés végszavazásánál, az törvényt sért. Nem törvényes a közoktatás állami forrásainak csökkentése - szögezte le.
Az érdekvédelmi szervezet úgy látja, hogy a jelenlegi jogszabály alkalmas az esélyegyenlőtlenség növelésére, s nem finanszírozza az integrált oktatást, nehéz helyzetbe hozva ezzel a szülőt, a pedagógust és a gyereket.
A bérhordozó normatívák reálértékben nem emelkedtek, így a bérfejlesztésnek nincs fedezete, amit már a legnagyobb önkormányzati szövetség is jelzett - mondta.
A pedagógusok továbbképzésére, és a kétszintű érettségire való felkészítés normatívája 14 ezer forinttal csökkent, s 25 ezer forint helyett csupán 11 ezer forintot irányoz elő a költségvetési tervezet.
A jelenlegi költségvetés leértékeli a tudást, oktatást, nevelést, s veszélyezteti az oktatási intézményhálózat fenntartását, rontja az oktatás minőségét - mondta Kerpen Gábor.
A PDSZ többször jelezte hivatalos érdekegyeztetéseken, az Országgyűlés oktatási bizottságában a problémát, de lényegében süket fülekre talált. A költségvetésben csak három terület - a kollégiumok, az alapfokú művészetoktatás és az 1.500 fő alatti kistelepülések - finanszírozásában történt elmozdulás, de utóbbi sem elégséges mértékű - közölte.
MTI - fideszfrakcio.hu