Áder János vendége volt Hegedűs Endre
Csütörtök este a frakcióvezető "Beszédes esték" című sorozatának vendége a Kerényi György Zeneiskola dísztermében Hegedűs Endre, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész volt. Az est végén a csornaiak felállva tapsolták meg a rendhagyó kétrészes zeneórát.
Dátum: 2005-12-16 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:50.125135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jubileumi, 25. alkalommal találkoztak a csornaiak a Beszédes este keretei közt kiemelkedő teljesítményt nyújtó személlyel. Ez alkalommal videóüzenetben üdvözölte Eperjes Károly az egybegyűlteket.
Áder János, a sorozat kezdeményezője és házigazdája ezúttal Hegedűs Endre Liszt-díjas zongoraművészt látta vendégül. A Steinway művészével folytatott rövid beszélgetést követően rendhagyó zenetörténet-órán vehettek részt a csornai polgárok.
Hegedűs Endre két részes előadást tartott - zeneszámokat játszott, köztük pedig művekről, szerzőkről, stílusokról beszélt. Arról, hogy mit miért úgy játszik, ahogy játszik, miért úgy fogja fel ezt-azt a korszakot. A csornaiak hálásan fogadták a rendhagyó zongorabemutatót és zenetörténet órát, s felállva tapsoltak a műsor végén a művésznek.
fideszfrakcio.hu