Az erdélyi infrastruktúra és a székelyföldi utak fejlesztését tartja miniszteri munkája fő sikerének Borbély László
Erdély több pénzt kapott az idén infrastruktúrára, megjavítottak két fontos székelyföldi utat, az árvízkárosult területeken elpusztult lakóházak legnagyobb részét újjáépítették - ezeket sorolja egyéves miniszteri tevékenységének fő sikerei közé Borbély László, a romániai középítkezési és területrendezési tárca irányítója az MTI-nek pénteken adott interjút Borbély László - akit az egyik legsikeresebb miniszternek tartanak most Romániában - ezen a napon éppen az árvíz sújtotta Temes megyében tett látogatást.
Dátum: 2005-12-16 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:52.624931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felkereste az áradás által legsúlyosabban megrongált településeket (Ótelek, Fény, Jánosfalva), ahol - mint mondta - végre sikerült mintegy nyolcszáz házat átadni az árvízkárosultaknak. Az utóbbi két hét nagyon feszes volt - mondta, utalva arra - hogy több mint ezer ember dolgozott az építkezéseken. Temes megyében minden jogosult beköltözhetett az új házakba. A többi árvíz sújtotta megyében, így Moldovában sokkal nagyobbak a problémák, de a minisztérium oda is elküldött körülbelül 360 átmeneti konténerházat azoknak a családoknak, amelyek házait még nem hozták helyre.
Az MTI kérdésére válaszolva Borbély egyéves miniszteri tevékenységével kapcsolatban elmondta: a korábbiakhoz képest sikerült több pénzt juttatni az erdélyi megyéknek. Meg kellett azonban változtatni azt a rendszerváltás előtti időkből örökölt szemléletet, amely szerint Erdélybe nem kell annyit befektetni, hiszen "sokkal fejlettebb", mint az ország többi része. Márpedig az infrastruktúra tekintetében, sajnos, ma már nem ez a helyzet - mondta a miniszter.
Halaszthatatlan volt például két nagyon fontos székelyföldi út megjavítása - állapította meg a miniszter a Bucsin-tetőn áthaladó, valamint a Balavásártól - Szovátán át - Csíkszeredáig tartó útra utalva. Összesen több mint 170 kilométeres útról van szó, helyrehozatalukra 55 millió eurót költöttek. Igaz, a jövő év elején a Balavásár-Csíkszereda szakaszon még véglegesíteni kell a munkálatokat, egy aszfaltréteget kell még ráönteni - fűzte hozzá.
A miniszter emlékeztetett a falusi utak kövezését és a falvak vízhálózatának kiépítését előirányzó programokra. Ez esetben sikerült megkétszerezni az utóbbi két hónapban az évi költségvetésben előirányzott összeget, mert a kormány máshonnan tudott átcsoportosítani pénzeket. A kormány külön programot készül beindítani a falvak mellett levő hidak helyreállítására. Az ötvenezer lakosnál kevesebbet számláló városok számára külföldi hitel bevonásával terveznek programot indítani a jövő év közepén. Mindez több pénzt jelentene a romániai magyar közösségeknek is - hangsúlyozta Borbély László.
Az észak-erdélyi autópályával kapcsolatos kérdésre Borbély annyit állapított meg: e téren nagy volt az idén a huzavona, az egy helyben topogás (a tavaly leköszönt kormány kötötte meg a szerződést a Bechtel amerikai céggel, a mostani kormány pedig újratárgyalta annak feltételeit, emiatt a Bechtel felfüggesztette a munkálatokat, a tud.). Borbély szerint tudatosítani kellett román kollégáiban: most már ideje lenne lezárni a tárgyalásokat.
Ez megtörtént, most éppen az utolsó dokumentumot fogalmazzák ez ügyben - fűzte hozzá Borbély, megállapítva, hogy a jövőben egyelőre 100 millió euró áll rendelkezésre az autópálya építésére. Jelezte, hogy a román kereskedelmi bank (BCR) és a román takarékpénztár (CEC) privatizációjából befolyt összeg kezelésére külön ügynökség alakul, amely ezeket a pénzeket fogja az infrastruktúra fejlesztése felé irányítani. "Meggyőződésem, hogy erre a programra is fognak adni további pénzeket, folytatni fogják az autópálya építését" - mondta az interjúalany.
Borbély beismerte: nem volt könnyű magyar miniszterként dolgozni a román kormányban. Világossá kellett tenni, hogy bár elsősorban a romániai magyar közösséget képviseli, az ország egészének az érdekeit is szem előtt tartja.
Borbély beszélt a politikai ellenzékről is, utalva a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Pártra (PRM), amely az előző napon indítvány formájában követelte az ő menesztését. Az volt az indok, hogy a kormány nem végzi jól a munkáját. Borbély szerint az indítvány tele van hazugságokkal.
MTI - fideszfrakcio.hu