Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gőzerővel tart a szavazatszámlálás

Az új iraki parlamentben várhatóan megőrzi vezető helyét a vallásos síita pártszövetség, de az eddiginél kisebb fölénnyel. Ezt mutatja a szavazóhelyiségekből kilépők megkérdezésével készült felmérés. A januári választásokat bojkottáló szunniták tegnap nagy számban szavaztak, így várhatóan a kisebbség képviselői is tagjai lesznek a bagdadi törvényhozásnak.


Dátum: 2005-12-16 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:54.484615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gőzerővel tart a szavazatszámlálás Irakban. Valószínűleg még sokáig, hiszen a szunnitáknak köszönhetően a részvételi arány magasabb lesz a legutóbbi, az alkotmányról tartott referenduménál. Akkor a választójoggal rendelkező polgárok kétharmada adta le voksát. A szunniták a korábbi szavazásokat bojkottálták.

A világ vezetői üdvözölték a történelmi voksolást, amelyet a fenyegetések ellenére nem zavart meg komolyabb támadás. Az amerikai elnök, George W. Bush az Egyesült Államokban szavazott iraki polgárok gyűrűjében nyilatkozott: "Ez egy fontos lépés ahhoz, hogy elérjük célunkat, hogy demokratikus Irakot hozzunk létre, egy olyan országot, amely fenn tudja tartani és meg tudja védeni magát, egy olyan országot, amely szövetségesünk lesz a terror elleni háborúban, amely jó példával szolgál a térség más országai számára, legyen szó Iránról, vagy Szíriáról."

Az irakiak idén harmadszor járultak az urnákhoz. A körülbelül két hét múlva várható hivatalos végeredmények után összeül az immár teljes jogú 275 fős parlament. A nemzetgyűlés először elnököt és két helyettest választ majd, ők jelölik ki az új iraki miniszterelnököt, akinek kormányáról egy hónapon belül szavaznak.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek