Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esztergomban olcsóbban buszozhatnak a diákok

Januártól kedvezményes tanulóbérlettel utazhatnak az iskolások az esztergomi helyi járatokon. A Vértes Volán 2006. január elsejétől az infláció mértékéhez igazított ötszázalékos jegyár emeléséhez kérte az önkormányzat jóváhagyását.


Dátum: 2005-12-16 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:55.422340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rendkívüli képviselő-testületi ülésen tárgyalták a jövő évi helyi autóbusz közlekedési árakat. A Vértes Volán Rt. előterjesztésében ötszázalékos jegy- és bérletáremeléshez kérte az önkormányzat hozzájárulását. A közlekedési vállalat egyúttal felajánlotta azt is, hogy a tanulóbérletek árát 2006 januártól 405 forintra csökkenti. Az önkormányzat ehhez a bérletárhoz a Szent Miklós-program keretében az esztergomi általános iskolás, szakiskolás és középiskolás tanulók részére további havi százforintos bérlet hozzájárulást ad. Az iskolák bonyolítják majd az esztergomi lakóhelyű tanulók részére a bérletek beszerzését, akik az iskolában 305 forintos áron vásárolhatják meg a helyi járatokra érvényes havi tanulóbérletet. A képviselők által elfogadott helyi járat díjszabás alapján 2006. januártól az esztergomi helyi járatos autóbuszokon a következőképpen módosulnak: a menetjegyek ára elővételben 105, buszon vásárolva 125 forint lesz, az összes vonalra érvényes havi felnőtt bérlet ára 3 ezer 255 forint, a nyugdíjas bérlet 1 545, míg a tanulóbérlet 405 forint (az éves diákbérlet 4 ezer 860 forint) lesz.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek