Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötezer csirke égett bent egy majorban

Tizenkétmillió forintos kárt tett a tűz szombaton hajnalban egy szanki majorban, ahol leégett egy csirkeistálló - értesült az Objektív Hírügynökség a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól.


Dátum: 2005-12-17 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:58.169216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Három város tűzoltói összesen 7 oltójárművel vonultak hajnali háromnegyed 2 körül Szankra az Iskolamajorba, ahol egy csaknem 300 négyzetméter alapterületű, tégla falú, pala fedésű csirkeistálló égett.

A lángok teljes terjedelmében elborították az épületet, amelyben 5 ezer darab csirke és értékes berendezések is megsemmisültek. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de a kárt mintegy 12 millió forintra becsülik. Egyelőre nem bizonyított, de vélhető, hogy a tüzet elektromos energia okozta. A vizsgálat még tart.

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek