Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Első osztályon utaztatták a szavazóurnákat

Első osztályon utaztatták a szavazóurnákat tavaly a Külügyminisztérium munkatársai az európai parlamenti választások és a decemberi népszavazás lebonyolításakor a külföldön voksolóknak - áll az Állami Számvevőszék jelentésében.


Dátum: 2005-12-17 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:56:59.683835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kisebb szabálytalanságok, egyes esetekben a lebonyolítók indokolatlan "nagyvonalúsága" jellemezte a tavalyi európai parlamenti (EP) választásokat, illetve a tavaly decemberi kettős népszavazást - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) most nyilvánosságra hozott jelentéséből. A szervezet kifogásolja például, hogy a Külügyminisztérium saját munkatársaival kötött megbízási szerződéseket olyan tevékenységekre, amelyek egyébként az illetők munkakörébe tartoznának. A tárca ezekre az EP-választásokon 5,8, a népszavazáson 3,9 millió forintot költött el. A Belügyminisztérium ugyanakkor 59,9 millió forintot fizetett ki közbeszerzési eljárás nélkül tanácsadói díjakra. Indokolatlannak tartotta ugyanakkor az ÁSZ, hogy a külügy business osztályon utaztatta az urnákat a külképviseletekre vivő, illetve onnan hazahozó futárokat. Az EP-voksoláskor huszonhat-, a népszavazáson 20,4 millió forintot "nem célszerűen" használtak fel.

A Külügyminisztériumot érintő kritikákra Polgár Viktor szóvivő úgy reagált, hogy azokból többet kifogásolt. "A tárca munkatársainak nem munkaköri kötelessége választásokat lebonyolítani, nem is erre kaptak kiképzést az itt dolgozók" - mondta Polgár Viktor, hozzátéve, hogy a futárok nem adhatták ki a kezükből az urnákat, így fel kellett vinni a repülőgépek fedélzetére, ez pedig nehezen lett volna megoldható a zsúfolt turistaosztályon. A jutalmakkal kapcsolatban azt mondta: mivel először volt külföldi szavazás, "fel kellett állítani a rendszert", ami jelentős többletfeladatokkal járt. A belügyi tárcától lapzártánkig nem kaptunk választ megkeresésünkre.

A két szavazást egyébként még így is kevesebb pénzből hozták ki, mint amennyit elkülönítettek a költségvetésben (lásd táblázatunkat). Jövőre 6,5 milliárd forintot különítettek el a büdzsében a tavaszi parlamenti választásokra. Az összeg azért ennyivel nagyobb, mert a választás is bonyolultabb. Eleve két fordulóban szavazunk majd, listás és egyéni jelöltekre is, így jócskán emelkednek a nyomdaköltségek, de többet kell költeni például informatikára is. Ezenkívül százmillió forint van a képviselőjelöltek támogatására. Ebből persze csak jelképes (az indulók számától függően fejenként húsz-harmincezer forintos) dotációra futja.

Forrás: Magyar Hírlap

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek