Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kevesebb lehetőség, kevesebb pénz

Az Európai Unió politikusai számára politikai siker, Magyarország számára gazdasági kudarc a - 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó - új uniós költségvetési javaslat. Pozitívumként említhető, hogy - elsősorban a forráshiányos önkormányzatokat érintő - ÁFA visszatérítések ügye rendeződött - mondta Varga Mihály , a Fidesz alelnöke a Fidelitas Országos Választmányának ülésén.


Dátum: 2005-12-17 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:01.254063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legutóbbi luxemburgi konszenzusos javaslat azt tartalmazta, hogy hazánk a következő hét éves költségvetési időszakban 23,4 milliárd euro-t kaphat. A most elfogadott - 22,6 milliárdról szóló - javaslat alapján Magyarország 800 millió euro-val - mintegy 200 milliárd forinttal - kevesebb támogatáshoz juthat. Pozitívum, hogy döntés született ebben a kérdésben, de az nem állítható, hogy jól jártunk.

Az uniós tagságunk előtt azt mondták, most kevesebb pénzt kapunk és ha bent leszünk az unióban, akkor több támogatás jut majd. Most, hogy "kapun belül" vagyunk - uniós tagország lettünk - azt mondják, hogy túl sokan vagyunk hirtelen, ezért mindenkinek áldozatot kell hoznia. A tegnapi kompromisszum következménye, hogy kevesebb lehetőséghez juthatunk. Kevesebb lehetőség kevesebb pénzt jelent fejlesztésekre, felzárkózásra. Úgy tűnik, hogy azt az árat, amelyet ez a kompromisszum megkövetelt, Magyarországnak is meg kell fizetnie. Magyarországon nagyon sok forráshiányos önkormányzat van. Korábbi felvetés volt, az uniós alapokból érkező források tekintetében az ÁFA visszaigényelhető legyen. Örömteli tény, hogy ezt a többi tagország kiharcolta Magyarország számára is, tehát az önkormányzatok erről az oldalról nem jutnak kevesebb forráshoz - fogalmazott Varga Mihály

fidesz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek