Szijjártó Péter: Gyurcsány méltatlanná vált a miniszterelnökségre
A Fidelitas nyílt levelet intéz Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz, amelyben tudatják vele, "túlfeszített egy húrt", méltatlanná vált ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke legyen - mondta Szijjártó Péter, a szervezet elnöke a Fidelitas országos választmányának budapesti ülésén, szombaton.
Dátum: 2005-12-17 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:01.638832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, Gyurcsány Ferenc méltatlanná vált a miniszterelnöki posztra, miután nagy tehertételnek nevezte, hogy a fiatalok nem akarnak szülőföldjükről külföldre menni és ott dolgozni, keresni boldogulásukat.
Szijjártó Péter közölte, hogy a többi politikai és nem politikai ifjúsági szervezetet is felkérik, csatlakozzanak a nyílt levélhez.
Gyurcsány Ferenc az említett alkalommal "elszólta magát", hogy elüldözendő ellenségnek tekinti a fiatalságot- mutatott rá a politikus. Mint megfogalmazta, rossz híre van a kormányfő számára: "mi magyar fiatalok itt, a szülőföldünkön akarunk élni, dolgozni, keresni boldogulásunkat, sikereket elérni".
Szijjártó Péter szerint ehhez arra van szükség, hogy jövő tavasztól olyan miniszterelnöke legyen az országnak, aki nem az említett elüldözendő ellenségnek tekinti az ifjúságot, hanem erőforrásnak, a jövő lehetőségének.
A Fidelitas elnökének álláspontja szerint a Gyurcsány-kormány a Medgyessy-kormány politikáját folytatja, amely az ígéretek ellenére megnehezítette az ifjúság helyzetét, leszűkítette például az otthonteremtés támogatását.
Ennek következtében ma nyolcvanezer üres lakás van, míg több tízezer fiatal szeretne otthonhoz jutni; szinte minden ötödik felsőfokú, vagy középfokú oktatási intézményt elvégzett fiatal pályakezdő a munkanélküliség veszélyével néz szembe, illetve 9-ről 12 százalékra emelkedett a diákhitel kamata - sorolta Szijjártó Péter.
MTI - fideszfrakcio.hu