Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tasnádi újra ül

A házi őrizet sorozatos megszegése miatt a Legfelsőbb Bíróság elrendelte Tasnádi Péter újbóli előzetes letartóztatását. Tasnádi többszöri figyelmeztetés ellenére is sorozatosan megszegte a házi őrizet szabályait.


Dátum: 2002-09-26 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:53.969187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pest Megyei Bíróság súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt 2002. május 16-án, első fokon, nem jogerősen kiszabott négy és féléves börtönbüntetés mellett rendelte el Tasnádi Péter 32 hónapja tartó előzetes letartóztatásának megszüntetését, és egyúttal a vádlott házi őrizetét.

A megyei bíróság ennek keretében azt is előírta, hogy a vádlott csak hetente kétszer négy órára hagyhatja el otthonát. A házi őrizet szabályainak megszegése miatt a Legfelsőbb Bírság szeptember 9-én 100 ezer forintos pénzbírsággal sújtotta Tasnádi Pétert, és előírta számára, hogy Budapest területét nem hagyhatja el, továbbá lakásáról csak 8 és 12 óra, illetve 14 és 18 óra között távozhat.

A hatóságok azonban tudomást szereztek több olyan esetről, hogy Tasnádi Péter a házi őrizet időtartama alatt éjszakai szórakozóhelyeket látogatott. A Legfőbb Ügyészség az országos rendőrfőkapitány levele nyomán hétfőn a vádlott előzetes letartóztatására irányuló indítványt juttatott el a Legfelsőbb Bírósághoz. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának jelzése szerint Tasnádi Péter mintegy tizenöt alkalommal szegte meg a házi őrizet szabályait. Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság elrendelte Tasnádi Péter ismételt előzetes letartóztatását. A döntés név szerint sorolja azt a mintegy tucatnyi éjszakai szórakozóhelyet, ahol Tasnádi megfordult. Ezen kívül a vádlott részt vett például egy balatoni grillsütő versenyen is. A Legfelsőbb Bíróság hétfői, végrehajtható döntése szerint mindez összeegyeztethetetlen a büntetőeljárással, az elrendelt kényszerintézkedéssel, ezért szükséges az visszahelyezés.

Tasnádi Péter újságírói kérdésre kedden budai lakása előtt - mielőtt beült volna az őt elszállító rendőrautóba - csak annyit mondott, hogy hatalmi játék eszköze lett és számított erre a döntésre, ezért már előre becsomagolt. A bírósági döntés ellen Tasnádi Péter kifogással élhet, amelyet a Legfelsőbb Bíróság egy másik tanácsa bírál el. A döntés szerint Tasnádi a másodfokú határozat kihirdetéséig előzetes letartóztatásban marad. A Legfelsőbb Bíróságnak a törvény szerint leghamarabb egy év múlva kell vizsgálnia azt, hogy fennállnak-e az előzetes letartóztatás feltételei. A közlemény tartalmazza azt is, hogy a vádlott ellen másodfokon folyamatban lévő büntetőper iratai eddig nem érkeztek meg a Legfelsőbb Bíróságra, azokat jelenleg a Legfőbb Ügyészség tanulmányozza, azaz még bizonytalan a másodfokú tárgyalás időpontja.

MTI - fidesz.hu (2002. 09. 24.)

Kapcsolódó elemek