Zarkávit távollétében ismét halálra ítélték Jordániában
Másodszor is halálra ítélte távollétében a jordániai állambiztonsági bíróság Abu Muszab az-Zarkávit, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki csoportjának jordániai származású vezetőjét - adták hírül vasárnap ammáni igazságügyi források.
Dátum: 2005-12-18 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:13.572255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügyész halálbüntetést kért Zarkávira és két vádlott-társára, akik a vád szerint a kitervelői voltak egy öngyilkos merényletnek éppen egy éve, 2004 decemberében a jordániai-iraki határon. A két másik vádlott egyikére Zarkávihoz hasonlóan távollétében mondták ki az ítéletet, a másik viszont a jordániai hatóságok őrizetében van, és az ítélet szerint akasztás vár rá. Ügyvédje mindenesetre jelezte, hogy fellebbeznek. Az ítéleteket egyhangúlag hozta a tárgyalás három bírája.
A 39 éves Abu Muszab az-Zarkávit - akinek a fejére 25 millió dollárt tűztek ki az amerikaiak - 2002 októberében már halálra ítélte távollétében a jordániai állambiztonsági bíróság egy amerikai diplomata ammáni megöléséért. A Zarkávi-csoport számos merényletet és gyilkosságot vállalt már magára Irakban Szaddám Huszein rezsimjének 2003. áprilisi bukása óta.
MTI - fideszfrakcio.hu