Bush beismerte a lehallgatásokat
Az amerikai elnök beismerte a titkos lehallghatásokat. A New York Times néhány nappal ezelőtt arról számolt be, hogy George Bush nem sokkal a szeptember 11-i terrortámadások után utasítást adott ki nemzetközi telefonhívások lehallgatására és külföldre küldött e-mailek elolvasására. Az amerikai elnök szerint a rendelet nemzetbiztonsági célokat szolgál.
Dátum: 2005-12-18 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:14.470972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
George Bush beismerte: rendeletben utasította a Nemzetbiztonsági Ügynökséget, hogy előzetes bírói engedély nélkül telefonbeszélgetéseket hallgasson le és e-maileket olvasson el. Az amerikai elnök szerint az "elektronikus megfigyelés" folytatódik, mert ez létfontosságú eszköz a terroristák elleni harcban. Bush szokásos heti rádióbeszédét szokatlan módon ezúttal a televíziók is közvetítették.
George Bush elmondta: "Az Egyesült Államok törvényeivel és alkotmányával összhangban felhatalmaztam a Nemzetbiztonsági Ügynökséget, hogy figyelje meg azoknak a nemzetközi kommunikációs tevékenységét, akik az al-Kaidával és a hozzá tartozó terrorista szervezetekkel állnak kapcsolatban."
Az amerikai elnök szerint az elektronikus lehallgatási program a szövetséges országok védelmét is szolgálja. Bush keményen bírálta azokat, akik az intézkedésről hírt adtak.
Az amerikai elnök úgy fogalmazott: "Ezáltal ellenségeink olyasmiről értesültek, amit eddig nem tudtak. Az illetéktelen közzététel veszélyezteti a nemzetbiztonságot, és bajba juttatja állampolgárainkat. A titkos információk közzététele törvénytelen, az ellenség riasztása veszélybe sodorja az országot."
A kritikákból kijutott azoknak a szenátoroknak is, akik megakadályozták a Patriot tövény meghosszabítását. Bush szerint a kormányzat számára többletjogokat biztosító törvény megújításának gátolásával a szenátorok felelőtlenül viselkedtek, amivel amerikai állampolgárok életét veszélyeztetik.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu