Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új rendelőket avatott az egészségügyi miniszter

Korszerűsített háziorvosi rendelőket adott át Mohácson csütörtökön Mikola István egészségügyi miniszter. Az önkormányzat 20 millió forintért újíttatta fel a belvárosi rendelőintézet épületét, s abban nemcsak az európai uniós követelményeknek megfelelő háziorvosi rendelőket, hanem korszerű fogászatot is kialakítottak.


Dátum: 2002-02-15 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:33.578648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter megtekintette a mohácsi kórház-rekonstrukció eddigi eredményeit is. A 260 millió forintos címzett állami támogatásról új műtőt, sürgősségi betegellátót, valamint felvételi részleget hoztak létre.

A rekonstrukció következő, 600 millió forintos címzett támogatással megvalósuló ütemében korszerűsítik a kórház 50-80 éves épületeit, megújul a fül-orr-gégészet, a belgyógyászat és az EU normáinak megfelelő fogadóépületet is létrehoznak.

A kórházlátogatást követő sajtótájékoztatón a miniszter példaértékűnek nevezte a célzott állami támogatásból megvalósult fejlesztések előtt végrehajtott 320 millió forintos fejlesztést, amellyel folyamatosan korszerűsítették az intézmény működési feltételeit.

Elmondta: felértékelődnek a kiskórházak, s az egészségügy Magyarországon, ahogy a világban máshol is, tőkebefektetéseket, csúcstechnológiákat vonzó, jövedelmező ágazattá válik. - Az egészségügy bevételi szaldója tavaly már pozitív volt, és az idén tovább javulnak anyagi kondíciói - mutatott rá Mikola István.

A miniszter elmondta, hogy az ország hat új regionális vérellátó központjának egyikét, a pécsit abban az épületben alakítják ki, amelyben elődje eddig is működött. Most a megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya új épületbe költözött, s így a felszabadult emeleteket átépítése megfelelő vérellátó központ működtetésére.

Mikola István azt is közölte: megállapodott a honvédelmi miniszterrel arról, hogy az eddig a honvédség tulajdonában lévő pécsi regionális traumatológiai központ épületét átadják a Pécsi Tudományegyetem egészségügyi centrumának.

A traumatológiai központ épülete már több mint egy éve készen áll a berendezések befogadására, s most a megállapodás nyomán szeptembertől megkezdheti működését.

Az egészségügy helyzetéről tartott mohácsi fórumon a miniszter hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy az egészségügy katasztrofális helyzetben volna, az ágazat működik, a tavaly januári helyzettel összehasonlítva az idén januárra 15 százalékkal, februárban pedig már több mint 20 százalékkal nőttek a bevételei. - Az ágazat programokkal építkezik, és azokhoz teremt forrásokat, miközben megalkották már az egészségügyet európai szintre emelő nagy szabályozásokat is - hangsúlyozta Mikola István.

Elmondta: a Széchenyi-tervben az ágazat számára nyitott új fejezet 607 milliárd forintos forrásai azt is lehetővé teszik, hogy a befektetések megtérüljenek és megvalósuljon az egészségügy fenntartható fejlődése Magyarországon is.

Kapcsolódó elemek