Terroristagyanús személyeket tartóztattak le Spanyolországban
Letartóztattak 14 terroristagyanús személyt hétfőre virradóra Spanyolország több tartományában, egy összehangolt rendőri keretében. A rendőrség közlése szerint olyan személyekről van szó, akik"iszlám harcosokat toboroztak és készítettek fel iraki akciókra".
Dátum: 2005-12-19 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:21.344364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A letartóztatásokra Lérida, Málaga, Sevilla tartományokban és a Baleár-szigeteken került sor, mintegy száz rendőr, tűzszerész és különleges ügynök bevetésével. Az akció folytatódik - közölte egy szóvivő.
Tíz napon belül ez a második letartóztatási hullám Spanyolországban. December 9-én hét személyt vettek őrizetbe, aki algériai terroristák számára, pénzszerzés céljából köztörvényes bűncselekményeket követett el.
A vasárnap éjjeli letartóztatások ahhoz az immár kétszázhoz adódnak, amelyet az utóbbi hónapokban hajtottak végre Spanyolországban az Oszama bin Laden irányította terrorista hálózathoz kapcsolódó csoportok felszámolására.
MTI - fideszfrakcio.hu