Németh Imre lett a polgármester Bejcgyertyánoson
Németh Imrét választották meg polgármesternek vasárnap a Vas megyei Bejcgyertyános községben megtartott időközi polgármester és önkormányzati képviselő választáson - tájékoztatta az MTI-t a helyi választási iroda vezetője. Bándoliné Máté Judit elmondta: a 413 választásra jogosult közül 289-en vettek részt a szavazáson, az érvénytelen szavazatok száma 5 volt - tudatja az MTI.
Dátum: 2005-12-19 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:24.061174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Imrére, aki függetlenként indult a választáson 183 szavazat érkezett, a község előző polgármesterére Szabó Istvánra 101-en szavaztak. A vasárnap megtartott időközi választáson kilenc jelölt közül megválasztották az öt fős képviselő testület tagjait is.
Bejcgyertyánoson azért kellett időközi választást tartani, mert az előző önkormányzat tagjai a polgármesterrel egyetértésben, még szeptemberben testületük feloszlatása mellett döntött, mondván nem tudnak a továbbiakban eredményesen együtt dolgozni.
MTI - fideszfrakcio.hu