Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán folytatja készülődését az urándúsításra

Irán folytatja készülődését az urándúsításra, ami döntő lépés az atomfegyver felé - állítja egy bécsi diplomáciai forrás. A francia hírügynökségnek hétfőn név nélkül nyilatkozó forrás, amely közel áll hírszerző körökhöz azt mondta, hogy az iráni nemzetbiztonsági tanács döntésre készül a dúsítás felújításának időpontjáról.


Dátum: 2005-12-19 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:24.349296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Igazából soha sem szakították félbe az alkatrészgyártást az urándúsító centrifugákhoz, amelyekben egymást követő lépésekben az urán-hexafluorid gázból különböző fokon dúsított urán készül. E fokozatoknak megfelelően a feldúsított uránból fűtőelemeket állíthatnak elő az atomerőművek számára, vagy atomfegyvert is készíthetnek - mondta az illető.

Irán sorozatban gyártja és szereli be a gázcentrifugák alkatrészeit. A gyártás sose állt le azóta, hogy megszerezték hozzá a tudást - tette hozzá.

Egy másik diplomata szerint a centrifugák összeszerelése olyan katonai létesítményekben folyik, amelyeket Teherán nem helyezett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzése alá.

E kijelentések röviddel azelőtt hangzottak el, hogy Bécsben szerdán folytatódnak a tárgyalások az Európai Unió és Irán között Teherán atomfejlesztési programjáról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek