Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsánynak semmi sem drága?

Áder János reméli, hogy a kormány a GKM által Financial Timesban elhelyezett öndicsérethez hasonlóan nem fogja fizetett hirdetésben reklámozni a brüsszeli megállapodást.


Dátum: 2005-12-19 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:27.444425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brüsszeli EU-csúcson a 2007 és 2013 közötti költségvetésről a hétvégén megszületett kompromisszumos megállapodás kapcsán mondták el véleményüket a frakciók nevében felszólaló képviselők hétfőn a parlamentben, a miniszterelnök napirend előtti felszólalása után.

Áder János frakcióvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyarországnak jutó uniós támogatásokkal kapcsolatban ellentmondó számadatok jelentek meg.

Közlése szerint míg Veres János pénzügyminiszter egy tévéinterjúban 2, 6 milliárd eurós támogatásról beszélt a következő uniós költségvetési időszakban, Gyurcsány Ferenc viszont 30 milliárd euróról tett említést. A trükkös költségvetési könyvelés után most jön az európai uniós forrásokkal való szélhámoskodás, aminek a vége egy újabb kormányzati sikerpropagandát tükröző fizetett hirdetés lesz? - tette fel a kérdést.

Áder János elismerve, hogy a brüsszeli megállapodás jobb pozíciót biztosít Magyarország számára, mint amit az utolsó brit ajánlat tartalmazott arra kérte a kormányfőt, hogy "ne éljen vissza a magyar polgárok tájékozatlanságával" és "még csak véletlenül se jusson eszébe fizetett hirdetésben reklámozni a brüsszeli eredményt."

A frakcióvezető ezzel kapcsolatban utalt a Financial Times brit lap hat oldalas mellékletére, amely szerint "a magyarok jobban élnek, mint valaha, és amelynek megjelenését a gazdasági minisztérium - a tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint - 20 millió forinttal támogatott.

Húsz millió forintért vásároltak három kampánymondatot, amit újabb 10 millióért egy hazug kormánypropaganda szolgálatába állítottak - hangsúlyozta.

Önöknek semmi sem drága a hatalom mindenáron való megtartása érdekében? - kérdezte Áder János a kormányfőtől.

fideszfrakció.hu

Kapcsolódó elemek