A kórházi elbocsátások miatt demonstráltak Kiskunhalason
A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház 120 dolgozóját küldték el, amióta a magánbefektető átvette a várostól a kórház működtetését, ezért került sor hétfőn a demonstrációra - közölte Makkai Lászlóné, a kórházban működő szakszervezet vezetője az MTI-vel.
Dátum: 2005-12-19 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:27.750719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azért tüntetünk, mert arról van tudomásunk, hogy további elbocsátások is várhatóak" - mondta az érdekképviseleti vezető.
Hétfőn délben a polgármesteri hivatal előtti demonstráción 30-35 ember jelent meg táblákkal és transzparensekkel. A bejelentett tüntetést a rendőrség biztosította.
Az MTI tudósítójának kérdésére a tüntetők között egy nő jelezte, hogy több mint 20 éves munkaviszony után küldték el munkahelyéről.
A 48 éves nő elmondta, hogy júliusban kapott értesítést arról, hogy felmondták a munkaviszonyát, de 2006. februárig kapja az átlagbérét, majd megkapja a végkielégítést.
A tüntetők többsége arról számolt be, hogy csak szimpatizánsok, és azért vesznek részt a demonstráción, mert a kórházat féltik.
MTI - fideszfrakcio.hu