Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Komolyan gondolta?

Komolyan gondolta Gyurcsány Ferenc, hogy a fiataloknak el kellene hagyniuk az országot? - kérdezte Szijjártó Péter a miniszterelnöktől hétfőn a parlamentben.


Dátum: 2005-12-19 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:28.673566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter elmondta: soha annyi, a fiatalokat negatívan érintő döntés nem született még, mint a Medgyessy-Gyurcsány-kormány hivatali ideje alatt. Önök nem teljesítették a fiataloknak tett választási ígéreteiket, csökkentették a lakáshoz jutási esélyeiket, felemelték a diákhitel kamatait. De nem lett ingyenes a jogosítvány sem, nem lehet ingyenesen utazni a lakhely és az iskola között, nem építettek 10 ezer új kollégiumi férőhelyet, és mára minden ötödik fiatal munkanélküli - mondta.

Ön azonban a múlt héten ennél is tovább ment, amikor egy konferencián azt nehezményezte, hogy a fiatalok nem akarják elhagyni az országot, nem akarnak külföldön dolgozni. Gyurcsány Ferenc most tiszta vizet öntött a pohárba: neki és kormányának a fiatalok jelentik az ország legnagyobb tehertételét. Komolyan gondolta ezt, miniszterelnök úr? - tette fel a kérdést az itthon maradó fiatalok nevében Szijjártó Péter.

Válaszában Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a kormány büszke azokra az intézkedésekre, melyeket a fiatalok érdekében tett. Ide sorolta például a sorkötelezettség eltörlését és a Fészekrakó program elindítását.

Szijjártó Péter nehezményezte, hogy Gyurcsány Ferenc nem sorolta a kormány sikerei közé a családi adókedvezmény eltörlését, vagy azt, hogy a ma minden ötödik pályakezdő munkanélküli.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek