Leszavazták Baráth Etelét
A kormány a "Nemzeti Fejlesztési Terv házhoz jön" című program, keretében egy 400 főből álló országos "tanácsadói" - valójában pártkatona- - hálózatot szeretne felállítani az adófizetők 2 milliárd forintjából. A költségvetési vitában ezt az összeget három párt, és a szocialisták több képviselője nem szavazta meg. Most Baráth Etele egy ez ügyben adott magyarázatát utasította el a parlament.
Dátum: 2005-12-19 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:29.296185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Zoltán fideszes képviselő Zavaros döntéshozatal az NFT hálózat körül címmel intézett interpellációt Baráth Etele EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszterhez.
Tisztelt Miniszter Úr!
"A Köztársaság polgárai adóforintjaikért joggal várnak kevesebb bürokráciát, jobb szolgáltatásokat az államtól. A mai bürokráciát le kell építeni; az állami pazarlást meg kell szüntetni"- olvashatjuk Gyurcsány Ferenc kormányprogramjában.
Akkor nézzük, hogy miképpen állunk most ebben a kérdésben! A kormány egy 4 milliárdos keretösszeget szerepeltet az uniós támogatások intézményrendszerére, ami a Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtására való felkészülésből, a kohéziós alap intézményrendszerének megerősítéséből és a kistérségi hálózat kiépítéséből áll. Ennek keretén belül szerepel a "Nemzeti Fejlesztési Terv házhoz jön" című program, mely egy 400 főből álló országos tanácsadói hálózatot kívánt felállítani. Mit is jelent ez? Azt, hogy a programmal újabb apparátust építene ki Gyurcsány Ferenc, és ez a mutatvány az adófizetők 2 milliárd forintjába kerülne. A költségvetési vitában ezt az összeget az országgyűlés nem szavazta meg, azaz a parlament 3 pártja valamint a szocialisták közül több képviselő úgy döntött, hogy ez a hálózatot ne kerüljön felállításra.
A Fidesz frakciója azért volt ezen az állásponton, mert meggyőződésünk szerint nincs szükség párhuzamos struktúrákra, pazarlásra.
Ha valóban olcsóbb államot akar a kormány működtetni — mint ahogy Gyurcsány Ferenc 2004-ben megígérte -‚ akkor felesleges 400 embert állami pénzből finanszírozni, mikor két olyan jelenleg is működő hálózat van Magyarországon - a Vidékfejlesztési Menedzserek Hálózata és a Kistérségi Megbízottak Hálózata -‚ amely cl tudja végezni ezt a munkát.
A legutóbbi költségvetési szavazásnál Is előjött ez az indítvány más formában. Tisztázandó tehát, hogy mi az indoka, hogy erre a hálózatra pénzt fordítanak, mert a parlament sem adott egyértelmű választ erre a kérdésre. Hol ellene, hol mellette döntött.
A 2 milliárd forintnak máshol szerintünk jobb helye lenne.
Tisztelt Miniszter Úr!
Ez lenne az olcsó állam?
Miért kívánnak újabb rendszert kiépíteni milliárdokért a már működő kistérségi megbízotti és a vidékfejlesztési menedzserek mellé?