Rendbetették a kórházat is: elbocsátások miatt demonstráltak
A kiskunhalasi Semmelweis Kórház 120 dolgozóját küldték el, amióta a magánbefektető átvette a várostól a kórház működtetését, ezért került sor hétfőn a demonstrációra - közölte Makkai Lászlóné, a kórházban működő szakszervezet vezetője az MTI-vel. A tüntetők között egy nő jelezte, hogy több mint 20 éves munkaviszony után küldték el.
Dátum: 2005-12-19 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:30.598743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azért tüntetünk, mert arról van tudomásunk, hogy további elbocsátások is várhatóak" - mondta az érdekképviseleti vezető. Hétfőn délben a polgármesteri hivatal előtti demonstráción 30-35 ember jelent meg táblákkal és transzparensekkel. A bejelentett tüntetést a rendőrség biztosította.
Az MTI tudósítójának kérdésére a tüntetők között egy nő jelezte, hogy több mint 20 éves munkaviszony után küldték el munkahelyéről. A 48 éves nő elmondta, hogy júliusban kapott értesítést arról, hogy felmondták a munkaviszonyát, de 2006. februárig kapja az átlagbérét, majd megkapja a végkielégítést.
A tüntetők többsége arról számolt be, hogy szimpatizánsok, és azért vesznek részt a demonstráción, mert a kórházat féltik. Várnai László, Kiskunhalas polgármestere az MTI-nek elmondta, tudomása van arról, hogy átszervezések folynak a kórházban.
"Azokon a munkaterületeken, ahol feleslegessé vált a munkaerő, bizonyos mértékű elbocsátások lesznek, melyeknek folyik a megbeszélése a menedzsment és az érdekképviseletek között" - tette hozzá.
Ismertette, hogy amióta a magánbefektető működteti az intézményt, jelentős beruházások történtek.
"Februárra elkészül a sürgősségi betegellátó osztály, melynek beruházása meghaladja a 300 millió forintot. Ezzel párhuzamosan folyik a teljes energiarendszer korszerűsítése, melynek az értéke meghaladja a 600 millió forintot" - sorolta a beruházások egy részét a polgármester. Hozzáfűzte: ebben az évben, az orvosi karral egyeztetve, 250 millió forintos műszerbeszerzés valósul meg.
Várnai László szerint a kórházban jelentősen javult az ellátás feltételrendszere, amióta magánbefektető működteti az intézményt.
MTI - fideszfrakcio.hu