Drágábban hízik a magyar marha?
Hiába dübörög a gazdaság, a magyar hústermékek kiszorulni látszanak mind a hazai mind a külföldi piacokról, ennek oka pedig a termékek magas ára. De ha dübörög a gazdaság, miért is drágább a magyar hús, mint az unió más tagállamaiban? - tette fel a kérdést Lengyel Zoltán az agrárminiszterhez intézett interpellációjában.
Dátum: 2005-12-19 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:32.430703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
Önök többször is ígéretet tettek arra, hogy elősegítik a hazai élelmiszerek piacra jutását, hogy versenyképessé teszik a magyar mezőgazdaságot, hogy javítják az állattartók versenyképességét. Legutóbb tették ezt idén júliusban.
Nézzük meg, hogyan is állunk az állattenyésztés és a húsipar területén. Nem először mondjuk el e ház falai között, hogy az állatállomány létszáma régen nem látott mélyponton van, csak az elmúlt egy évben egymillióval csökkent az állatállomány. A húsiparunk sincs éppen rózsás pozícióban, hiába dübörög a gazdaság, a magyar hústermékek kiszorulni látszanak mind a hazai mind a külföldi piacokról, ennek oka pedig a termékek magas ára. De ha dübörög a gazdaság, miért is drágább a magyar hús, mint az Unió más tagállamaiban? Náluk nem dübörög a gazdaság?
Miért van az, hogy dübörgő gazdaság, és az olcsó állam mellett nálunk az állattenyésztés és a húsipar állam felé fizetendő költségei, mint például a hatósági díjak, az állatorvosi vizsgálatok, az állati hulladék megsemmisítése stb. jelentősen magasabbak, mint az előbb említett országokban? Mert a magasabb árnak sajnos nem csak az az oka, hogy a magyar legelőn drágábban hízik a marha, hanem az hogy az állam által beszedett összegek magasabbak, amit végső soron a magyar ember fizet meg, ha egyáltalán megveszi a magyar terméket, mert van annál olcsóbb, külföldi.
Hogyan lehet versenyképes a magyar húsipar, hogyan versenyezhet más uniós államok termékeivel, ha Önök ígéretükkel ellentétben nem biztosítanak fedezetet az állati hulladék megsemmisítésének támogatásához, ha a költségvetés számai szerint Önök a tavalyinál magasabb hatósági díjakat akarnak beszedni?
Tisztelt Miniszter Úr!
Hogyan lesz versenyképes a mezőgazdaság, amikor ennek az egyik kerékkötője éppen a magyar állam?
Hogyan fog így virágozni a magyar mezőgazdaság?
Lehet, hogy megint olyan ígéretekkel állunk szemben, amit nem képesek, nem akarnak betartani?
***
Gráf József mezőgazdasági miniszter azt mondta, hogy ő már évtizedek óta állattenyésztéssel foglalkozik, így nagyon jól ismeri annak a problémáit.
Szerinte egyre keresettebbek a magyar termékek, és ennek köszönhetően a sertésár tartalmaz már "egy kis hasznot" a termelőknek.
Lengyel Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a szándék nem elég, egy intézkedés akkor hathatós, ha annak látszata is van.
Elmondta azt is, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon két nagy húsipari cég is megszűnt.
Lengyel Zoltán nem, de az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta a miniszteri választ.
fdeszfrakcio.hu