Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Dalma kapta a Polgári Magyarországért Díjat

Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök felesége vehette át az első alkalommal adományozott Polgári Magyarországért Díjat hétfőn Budapesten. Mádl Dalma "kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért, az egész magyar nemzetre kiterjedő, hittel, emberséggel és közvetlen kedvességgel végzett karitatív jószolgálati és jótékonysági munkájáért" nyerte el a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány által alapított díjat.


Dátum: 2005-12-19 19:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:36.854344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elismerést az alapítvány kuratóriumi elnöke, Matolcsy György adta át a Károli Gáspár Református Egyetem Ráday utcai épületében rendezett ünnepségen.

"Nem elvont ügyeket, nem gondolatkísérleteket igyekezett a való élet keretei közé betuszkolni, hanem szükséget, szenvedő embereket szolgált a rendelkezésére álló eszközökkel" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a díjazottat méltató beszédében.

A volt miniszterelnök hozzáfűzte: "tette ezt szerényen és csendesen, a mindennapok diktálta ritmusban, elszántsággal és a fiatalokat megszégyenítő munkabírással".

"Nem kevesebb mint négyszáz ügyben (...) segített, útjai során meglátogatta az egész nemzetet New Yorktól Hadikfalváig, Skandináviától Dél-Afrikáig, Ausztráliáig. Mindenhol az egész magyarság összetartozását erősítette" - fogalmazott Orbán Viktor.

Mádl Dalma - mint az ünnepségen elhangozott - a magyarországi karitász "jószolgálati nagyköveteként" részt vesz a szervezet segélyosztásában, a gyermekek és rászorulók megsegítésére szervezett rendezvényeken.

Mádl Dalma a díj átvétele után azt mondta: a díjjal járó pénzjutalomból létre kíván hozni egy olyan alapítványt, amely a vidéki, hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulását segítené.

A díjazott az MTI-nek elmondta: "nagyon nagy meglepetésként" érte, hogy neki ítélték oda az elismerést.

"Mindaz, amit csináltam szolgálat volt" - jegyezte meg.

A Polgári Magyarországért Díj közösségépítő, szellemi, művészi, tudományos és karitatív tevékenységért adható közösségnek, intézménynek vagy magánszemélynek.

A díj emlékplakettel, oklevéllel és egymillió forintos juttatással jár.

Mint az ünnepségen elhangzott az alapítvány a médián keresztül hívta fel a figyelmet, hogy tegyenek javaslatot arra a személyre vagy szervezetre, akit, amelyet méltónak találnak az elismerésre.

Több mint száz emberre ezer jelölés érkezett, a javaslatok közül az alapítvány kuratóriuma december elején választotta ki a díjazottat.

Az ünnepségen jelen volt Mádl Ferenc is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek