Az ombudsman szerint birtokháborítás Orbán házának fényképezése
A Népszava és a Népszabadság olyan légi felvételeket tett közzé a közelmúltban Orbán Viktor XII. kerületi családi házáról, amelyek súlyosan sértik a volt kormányfő magántitok védelméhez fűződő személyiségi jogát, illetve a tulajdon háborítatlanságához fűződő alanyi jogát. Mindez Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa lapunknak adott nyilatkozatából derül ki, amelyet általánosságban, de a fentivel minden részletében megegyező esetről mondott.
Dátum: 2005-12-20 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:38.368389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Először a Népszava közölt olyan fotókat Orbán Viktor Fidesz-elnök fővárosi XII. kerületi, Cinege utcai családi házáról, amelyen az épület és a kert a levegőből, mintegy ötven méteres magasságból látható. A kormány közeli lap munkatársa vélhetőleg nem csupán egyszer ment föl a levegőbe helikopterrel vagy kisrepülőgéppel, mivel a különböző időpontokban közölt cikkekhez két különböző fotós is készített madártávlatból felvételeket. Az egyik Népszava-képet a napokban a Népszabadság is átvette egy cikkéhez, amelyben az Orbán-ház átépítésének költségeit firtatta, dokumentumok közzététele nélkül.
Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa lapunknak elmondta, ha egy légi járművel (helikopterrel vagy kisrepülőgéppel) berepülnek valakinek a családi háza fölé, hogy onnan közeli fényképeket készítsenek az épületről és a kertről, az nyilvánvalóan sérti a tulajdonos magánszféráját, különösen a magántitok védelméhez fűződő személyiségi jogát. Másrészt sérül az ott lakóknak a tulajdon háborítatlanságához fűződő alanyi joga is, többek között a jármű által keltett fokozott zajterhelés miatt - mutatott rá. Lenkovics Barnabás szerint birtokháborításnak is tekinthető egy ilyen eset. Az állampolgári jogok biztosa kijelentette, több jogorvoslati lehetőség is kínálkozik, birtokháborítás esetén a jegyzőnél közigazgatási eljárás indítható, lehet kérni ombudsmani vizsgálatot vagy személyiségvédelemért polgári bírósághoz is lehet fordulni.
Bajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője közölte, a Szabadság-hegynek az a része, ahol a Cinege utca található, korlátozott légtérnek minősül, vagyis engedélyt kell kérnie annak, aki ide be akar repülni; az engedély ingyenes. Hozzátette, a légi fotó készítése munkarepülésnek számít, ezért erre az általános repülési magasság korlátozása nem vonatkozik.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu