Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea könnyűvizes atomreaktorok építését tervezi

Észak-Korea azt tervezi, hogy könnyűvizes atomreaktorokat épít, valamint nukleáris elrettentő erejének fokozásához hasadóanyag előállítására alkalmas reaktorokat fejleszt ki. A kedden bejelentett döntéséért Phenjan az Egyesült Államokra hárította a felelősséget, mondván, hogy George Bush amerikai elnök kormányzata térdre akarja kényszeríteni Észak-Koreát.


Dátum: 2005-12-20 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:39.909255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt ígérte, hogy az ország szuverenitásának megvédése érdekében fokozni fogja nukleáris elrettentő erejét, amíg Washington fel nem hagy "arrogáns, önigazoló és erőszakoskodó" politikájával.

A döntésről hírt adó KCNA észak-koreai hírügynökség ismét kártérítést követelt azért, mert az Egyesült Államok által vezetett Koreai-félszigeti Energiafejlesztési Szervezet (KEDO) novemberben kivonult abból a még 1994-ben megkötött megállapodásból, amelynek alapján az észak-koreai atomprogram befagyasztásáért cserébe két könnyűvizes atomreaktort épített volna Észak-Koreában.

Dél-koreai külügyminisztériumi források emlékeztettek: Észak-Korea korábban soha nem mondott olyat, hogy könnyűvizes reaktorok megépítését tervezi. Ellenben gyakran fenyegetőzött azzal, hogy folytatja a fegyverkezési célokra is alkalmas, két grafitfékezésű atomreaktor felépítését, illetve működtetését.

Szakértők szerint Észak-Korea nincs az ahhoz szükséges technológia vagy pénz birtokában, amely révén rövid idő alatt könnyűvizes reaktorokat építhetne. Bármilyen atomreaktor építése azonban problémákat jelentene az észak-koreai atomválság diplomáciai rendezésének útján.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek