Srebrenicai népirtás: 11 szerb ellen emeltek vádat
Vádat emeltek 11 szerb ellen Boszniában, akik a vádirat szerint 1995 júliusában részt vettek több mint ezer bosnyák nemzetiségű férfi kivégzésében Srebrenica közelében.
Dátum: 2005-12-20 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:40.213217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bíróság a per végéig meghosszabbította a letartóztatottak vizsgálati fogságát. Boszniában ez az első vádemelés a közel nyolcezer halálos áldozatot követelő srebrenicai mészárlás ügyében.
A háborús perekben eljáró belgrádi bíróságon kedden kezdődik az eljárás a Skorpiók néven hírhedté vált szerb félkatonai osztag hat tagja ellen, akik ugyancsak a srebrenicai vérengzés idején kivégeztek hat srebrenicai bosnyákot a boszniai Trnova mellett.
Forrás: Info Rádió
fideszfrakcio.hu