Uniós támogatással folytatódik a sárvári Nádasdy-vár felújítása
A Nyugat-Dunántúl Régió egyik legnagyobb turisztikai fejlesztéseként a Regionális Operatív Program (ROP) 780 millió forintos támogatásával valósulhat meg a sárvári Nádasdy-vár átfogó rekonstrukciója, 2006 végéig - tájékoztatta az MTI-t kedden Kondora István, Sárvár alpolgármestere.
Dátum: 2005-12-20 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:41.714886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A program célja, hogy a Nádasdy-vár átfogó rekonstrukciójával tovább növekedjék Sárvár idegenforgalmi vonzereje" - hangsúlyozta. Hozzátette: a kivitelezési szakaszba lépett projekt az öt bástya külső és belső szerkezeti megerősítését, valamint 476 méternyi várfal szerkezeti helyreállítását foglalja magában.
"A felújításnak köszönhetően a vár egyes részei új funkciókat kapnak, például hasznosítják a kazamatákat, több mint 840 négyzetméterrel megnövelve a belső bemutató tereket" - közölte.
A műemléki felújítást a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakembereinek felügyelete mellett, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága szakembereinek bevonásával folytatja a közbeszerzési pályázaton nyertes építőipari cég, már október eleje óta.
Kondora István elmondása szerint a felújítás eredményeként a sárvári Nádasdy-vár olyan részei is látogathatóak lesznek amelyeket eddig a veszélyek miatt elzártak a látogatók elől, sőt a vár egy részén olyan utakat építenek ki, amelyeket mozgáskorlátozottak is használhatnak, számukra is megtekinthetővé válik a régió egyetlen síkvidéken épült vára.
A Nádasdy-vár felújítása már 2001-ben megkezdődött, a vár tornyának és a tetőszerkezetnek a megerősítésével. Akkoriban azonban jobbára csak állagmegóvásra futotta a pénzből. Most nem csak a vár, hanem egy másik projekt kapcsán a történelmi városközpont is megújult, a kettő együtt pedig valóban jelentősen növelheti Sárvár idegenforgalmi vonzerejét, a korábbinál hosszabb időzésre ösztönözheti a gyógyfürdő miatt a városba érkező turistákat.
MTI - fideszfrakcio.hu