Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Változás jövőre: a Fidesz visszaadja a belügyesek elvett 13. havi illetményét

Ha a Fidesz nyeri a jövő évi választásokat, akkor visszaadja a Gyurcsány-kormány által elvett 2004. évi tizenharmadik havi illetményt a belügyi és rendvédelmi szervek hivatásos dolgozóinak függetlenül a megvont juttatás miatt indított perektől - hangzott el Kontrát Károly és Nyitrai Zsolt, az Országgyűlés rendvédelmi bizottságának fideszes tagjai sajtótájékoztatóján kedden. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga


Dátum: 2005-12-20 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:43.213546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Változás jövőre: a Fidesz visszaadja a belügyesek elvett tizenharmadik havi illetményét

Nyitrai Zsolt fideszes képviselő az Országgyűlés által tegnap megszavazott 2006. évi költségvetést a belügyi és rendészeti szervek szempontjából "minden idők legtragikusabb" költségvetésének nevezte. A dologi kiadásokra fordítható összegek olyan drasztikusan csökkennek, hogy a következő esztendőben veszélyeztetni fogja a napi működést az említett szerveknél - mondta.

Nyitrai Zsolt emlékeztetett rá, hogy a Fidesz a szakszervezetek kérésére módosító javaslatokat nyújtott be a költségvetéshez, amelyeket azonban a kormánypártok rendre leszavaztak.

Azt szerettük volna elérni ezekkel a módosító javaslatokkal, hogy a dologi kiadásokra fordítható pénzösszegek az idei évhez képest ne csökkenjenek, illetve, hogy legalább tizenöt százalékkal növekedjenek a rendészeti szerveknek a támogatásai - hangsúlyozta.

A politikus szerint igaza lehet Doszpot Péternek, a rendészeti bizottság szocialista alelnökének, aki egy országos napilapnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy amikor rendészeti területen építő jellegű javaslattal állt elő, mindig a párt akarata volt a legfontosabb, és ezért folyamatosan falakba ütközött.

A rendészeti bizottság fideszes tagja szakértői számításokra hivatkozva elmondta: a rendészeti szervek működésére a költségvetésben elkülönített pénzösszeg csupán hat hónapra elegendő.

Elmondása szerint a megyei rendőr-főkapitányságok gazdálkodási kerete 2005-höz képest 30-450 millió forinttal csökken. Jövőre tovább folytatódik az az elmúlt évekre jellemző tendencia, hogy a kapitányságok továbbra sem tudják felújítani az elöregedett informatikai eszközeiket, ingatlanaik eladására kényszerülnek, benzinhiánnyal küszködnek és a szükségesnél kisebb létszámmal működnek - tette hozzá Nyitrai Zsolt, aki szerint a Gyurcsány-kormány ezekkel az elhibázott intézkedéseivel a közbiztonságot veszélyezteti.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 848, 'source_type': 'media', 'source_id': 210, 'target_type': 'article', 'target_id': 42979, 'relation_type': 'describes'}