Schiff András és az Orfeo Firenzében
Rendkívül nagy sikert aratott Firenzében az Orfeo kamarazenekar és Schiff András koncertje, amelynek keretében a magyar zongoraművészt a város külön elismerésben részesítette.
Dátum: 2002-09-26 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:57.168617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Orfeo koncertje - amelyet a híres Palazzo Vecchióban rendeztek - az olaszországi magyar kulturális évad keretébe illeszkedik. Firenze városa ezt az alkalmat használta fel arra, hogy az immár hat év óta ott elő magyar zongoraművészt elismerésben részesítse. Ungár Ferenc, Magyarország firenzei tiszteletbeli konzulja elmondta: Firenze a művészeti életben szerzett különleges érdemeiért adományozott értékes emléktárgyat (egy ezüsttányért) Schiff Andrásnak.
A jelképes értékű ajándékot Eugenio Gianni alpolgármester adta át a művésznek. Az átadó ünnepségen Győri Enikő római magyar nagykövet mondott beszédet. Az Orfeo Kamarazenekar barokk zenét adott elő, Schiff András pedig a tiszteletére rendezett ünnepség kapcsán játszott Bach- és Beethoven-műveket.
Schiff András szeptember 29-én a firenzei Teatro di Pergolában szvitest keretében lép fel.
MTI - fidesz.hu