Fegyveresek ostromolták meg Betlehemben a városházát
Fegyveresek ostromolták meg kedden Betlehemben a városházát, amely éppen szemben van a Születés templomával - közölték szemtanúk. Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai radikális palesztin szervezet mintegy húsz aktivistája kizavarta az épületből az ott dolgozókat.
Dátum: 2005-12-20 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:43.509532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah mozgalmához kötődő csoport tagjai szemtanúk szerint azt követelték, hogy a Palesztin Hatóság a csoport mintegy 320 tagjának adjon munkát és bért.
A palesztin város központjában áll a Születés temploma, amely a keresztény hagyomány szerint azon a helyen épült, ahol Jézus született.
Az álarcos fegyveresek egyike elmondta, hogy azért időzítették a mai napra akciójukat, mert a világ figyelme karácsony előtt Betlehemre irányul
A palesztin rendőrség embereit a Jászol-térre vezényelték. A helyi rendőrség parancsnoka felszólította a fegyvereseket, hogy hagyják el a városházát, különben erőszakhoz folyamodik.
A mostani akció a Születés templománál 2002-ben történteket idézi, amikor az izraeli hadsereg és egy, a templomot elfoglaló palesztin csoport tagjai öt héten keresztül néztek farkasszemet egymással. Az eset azt is mutatja, hogy a januári palesztin parlamenti választások előtt egyre nagyobb a zavar a Mahmúd Abbász vezette Fatahon belül.
A betlehemi ostrommal egy időben a Gázai övezet déli részében fekvő Hán-Júnisz településen száz fegyveres szállta meg a Fatah helyi irodáját munkahelyeket követelve.
MTI - fideszfrakcio.hu