MOK-tiltakozás egy készülő egészségügyi miniszteri rendelet miatt
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nehezményezi és tiltakozik az ellen, hogy egy készülő egészségügyi miniszteri rendelet egy évvel meghosszabbítja az alapellátási készenléti szolgálat rendszerét - mondta Éger István, a MOK elnöke kedden Budapesten.
Dátum: 2005-12-20 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:45.596032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kamarai elnök a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnökével közös évértékelő sajtótájékoztatóján a "készenlét" fogalmát egy munkajogilag képtelen kategóriának nevezte. 2006. január 1-től megszűnt volna a háziorvosoknál a készenlét, mert a sürgősségi ellátást összevont, központi ügyeleti rendszerben látják majd el.
A miniszteri rendelet azoknak az önkormányzatoknak és kistérségi társulásoknak ad így egyéves haladékot, amelyek az év végéig nem tudtak eleget tenni a központi ügyeleti rendszer megszervezésének.
Gyenes Géza, a MOK főtitkára hozzátette: az önkormányzatok mindössze 12 százaléka nem tudta megoldani a készenléti, összevont ügyeletet.
Hávelné Szatmári Katalin, a gyógyszerész kamara elnöke örömét fejezte ki, hogy a jövőben a három kamara sok kérdésben együttesen fog fellépni, hiszen vannak közös problémák, közös ügyek.
Alapvető dolognak tartotta, hogy a köztestületeket értékükön kellene kezelni, sok esetben ez nem történt meg - tette hozzá. Elmondta továbbá, hogy a lakosságban erős a bizalom a patikusokban, és sikerként értékelte a patikai vércukorszint-mérést is.
Kubányi Jolán, a MESZK általános alelnöke megemlítette, hogy kevés az egészségügyben a szakdolgozó; náluk is érzékelhető az elvándorlás, illetve a szakma egyre inkább elöregszik.
MTI - fideszfrakcio.hu