Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szeptember 29-én lesz a szív világnapja

Magyarországon aggasztóan aktuális a mindig szeptember utolsó vasárnapjára eső szív világnapja a hazai gyógyító szakemberek szerint.


Dátum: 2002-09-27 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:57.471202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon ugyanis minden második ember szív- és érrendszeri betegség következtében hal meg, s az ilyen okokra visszavezethető elhalálozások hazánkban háromszor gyakoribbak az európai átlagnál. Az idő előtti vagy korai halálesetek okai között is nagy súllyal szerepel ez a betegség, a férfiak esetében 41 százalékos arányban.

A világnap szellemi előkészítését szolgáló csütörtöki fővárosi rendezvényen az orvosok rámutattak: a férfiak körében életmentő szerepet tölthet be a felvilágosítás, hiszen az elhunytak egészséges életvitellel, a dohányzás kerülésével, rendszeres testmozgással még évekig élhettek volna.

Farsang Csaba professzor, a Johan Béla Egészséges Évtized népegészségügyi program szív- és érrendszeri megbetegedések alprogramjának vezetője emlékeztetett arra, hogy a lakosok vérnyomásának ellenőrzésében és megbízható szinten tartásában nagy eltérések mutathatók ki a fővárosi és a vidéki lakosok között. Míg a magas vérnyomású fővárosiak 30 százalékának állítják be az orvosok megfelelően a vérnyomásértékét, addig a vidékieknél ennél is kisebb hányadban.

Édes István professzor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke a szív világnapját kezdeményező Szív Világszövetség idei üzenetét idézte, amely a testmozgás jelentőségét hangsúlyozza. Eszerint, aki nem mozog minden nap rendszeresen, olyan kockázati tényezővel számolhat, mintha 10-20 szál cigarettát szívna el naponta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek