Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Duray a legdemokratikusabb magyar

Az Év Európai Demokratája kitüntetésben részesül Duray Miklós felvidéki magyar politikus. A Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsora által adományozott oklevelet első ízben adják át a Magyar Koalíció Pártja tiszteletbeli elnökének - írja a Hídlap.


Dátum: 2005-12-20 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:50.238039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Idén adják át először az Év Európai Demokratája címet. A Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsora két hónappal ezelőtt kérte olvasóit, hogy tegyenek arra javaslatot, ki az a Kárpát-medencei magyar közéleti személy, aki méltó a demokrata címre. A beérkezett javaslatok alapján a műsor munkatársai választották ki Duray Miklóst. A Vasárnapi Újság főszerkesztője, Molnár Pál a lapnak elmondta: hiánycikk a demokrata mai életünkben, hiszen egy európai embernek nemcsak jogai hanem kötelességei is vannak.

Fontosnak tartják, hogy valóban európai demokraták kerüljenek a társadalom érdeklődésének középpontjába, és ilyen Duray Miklós, aki a rendszerváltás előtt is bátran, kulturáltan tanúbizonyságát tette annak, hogy ő demokrata, csakúgy mint azt, hogy magyar és ezt vállalja akkor is, ha ez miatt börtönbe csukják. Személye tehát maximálisan megfelel a kritériumoknak és méltó arra, hogy elsőként átvegye ezt a kitüntetést.

Molnár Pál elmondta azt is, hogy az oklevelet Perjés Klára, a Kossuth adó főszerkesztője adja át Duray Miklósnak a rádió klubhelyiségében. A műsor szerkesztői szándéka szerint a jövőben is odaítélik az Év Európai Demokratája kitüntetést egy erre érdemes Kárpát-medencei magyar közéleti embernek.

"Kettős meglepetés volt számomra a kitüntetés, hiszen nem is tudtam ennek létezéséről, és hogy én kaptam meg, az óriási megtiszteltetés" - mondta Duray Miklós, hozzátéve: az érzést fokozza, hogy a hallgatók tettek javaslatot személyére.

Gál (hídlap)

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek