Megtalálták az AIDS-szel szembeni természetes immunitás okát
Sikerült azonosítani, hogy mi okozza az AIDS-szel szembeni természetes ellenállóképességet - jelentették be csütörtökön New Yorkban.
Dátum: 2002-09-27 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:57.759152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A New York-i Rockefeller Egyetem AIDS-kutató Központjában (ADARC) hosszú évek óta vizsgálták, hogy az AIDS-szel fertőzött emberek néhány százaléka miért nem betegszik meg, noha sokan közülük évtizedek óta hordozzák a halálos vírust.
A tudósok a 15 éves fáradozás eredményeként azonosították azt az anyagot, amely ezt a természetes immunitást lehetővé teszi: egy vegyületet, amely három, alpha-defensinnek nevezett proteinből áll. Az amerikai és kínai kutatókból álló tudós csoportnak sikerült elszigetelnie az említett proteineket, amelyeket alpha-1, alpha-2 és alpha-3 defensinnek neveztek el. Az immunrendszer úgynevezett CD8 T-sejtjei termelik ezeket a proteineket, amelyek meggátolják a vírus elszaporodását.
A hatásosabb gyógyszerek lehetőségével kecsegtető jó hírt Aaron Diamond, az ADARC igazgatója jelentette be. Hangsúlyozta azonban, hogy szó sincs végleges gyógymódról, hanem csak egy újabb fegyverrel bővülhet az AIDS elleni küzdelem arzenálja.
A tudósok egyelőre még nem teljesen biztosak abban, hogy ezek a proteinek pontosan hogyan blokkolják a vírust, a kutatások erről tovább folytatódnak. Linqi Zhang professzor, a tudóscsoport vezetője a Science tudományos folyóirat pénteken megjelenő legfrissebb számában részletes cikkben számol be a kutatások eredményeiről.
MTI - fidesz.hu