Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Liberális fáklya

Szervusz, kedves magyar nép, ugye nem baj, ha már megint egy kicsit hülyének nézlek? Na szóval a helyzet a következő: amikor a Fidesz előállt a budapesti olimpia gondolatával, akkor az felelőtlen, kampányízű, demagóg izé volt, szóra sem érdemes, egy kész röhej. Még hogy olimpia Budapesten, meg sajtból van a hold, hát persze. Tanuljunk már meg végre kicsinek lenni, örülhetünk, ha a 2075-ös gombfoci EB rendezési jogát megnyerjük a bolgárokkal, románokkal meg a horvátokkal közösen.


Dátum: 2005-12-20 20:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:50.533145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyébként is a Fidesz ne dumáljon olimpiáról, amikor a metróépítéssel is hadilábon áll, és az Erzsébet térre tervezett Nemzeti Színház koncepciójától is berezelt. Noha kiváló ötlet volt, a helyszín, a funkció, s az eszme ritka szerencsés triója, mert ez lehetett volna az ismert világegyetem első teátruma, amely a földalatti hármas közlekedési csomópont miatt légrugókon áll, és a NASA-által kifejlesztett, sci-fibe illő speciális hangszigetelést se sok közintézménybe építették be eddig a világon 50 ezer forint per négyzetcentiméter áron. A jobboldalnak azonban nincs érzéke a különlegességekhez, mondhatni nincs stílusa, csak a mucsai zászlólengetéshez ért, hát el lehet képzelni, hogy nézett volna ki a túlmagyar ötkarikás.

De most más van. Most dübörög a gazdaság. És naponta nagyot ugrik a pannon puma. S az általános szárnyalás közepette mindjárt realitássá válik a legmerészebb terv, a legholdkórosabb elképzelés is.

(Jut eszembe, néhány nap múlva a svájci frankban eladósodott nemzetrész is ugrálni fog, méghozzá kínjában, mert a svájciak hosszú idő után kamatot emeltek, plusz a Fitch-féle hitelleminősítésünk miatt ócsult a forint, ami együttesen azt jelenti, hogy a tegnap még 40 ezer forintos törlesztő részlet holnaptól 43 ezer forint lehet. Puma, hopp!)

Ezért aztán amikor Demszky Gábor összefut a Budapesti Olimpiai Mozgalom képviselőivel, akkor azonnal kijelenti: támogatja azt a civil kezdeményezést, amelynek célja, hogy 2020-ban Budapest rendezze meg a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Meg azt is: mindent megtesz annak értekében, hogy 2006-ban az olimpia ügye ne váljon a választási kampány áldozatává.

Nagyon szép gondolat, kár, hogy Budapest főpolgármestere ezekben az avatásoktól mentes, de közelgő választásoktól zaklatott időkben a legutolsó városházi eseményt is kampányszínjátékká alacsonyítja. Például delegáció élére áll, és némi médiatámogatással váratlanul osztrákba látogat, csak hogy még karácsony előtt értesülhessen Budapest lakossága: készülnek már Bécsben az új 4-es, 6-os villamosok. És nyilván az önkormányzati voksolás kampányának finisében gördülnek majd legelőször végig a Körúton, győzedelmesen hirdetve a Demszky Gábor vezette város, sőt A Demszky Gábor vezette város lendületét. Álmában pedig csenget egy kicsit.

Csakhogy a villamos, legyen akármilyen überklassz járgány, legföljebb három napig szenzáció, aztán a hálás fővárosiak ugyanúgy összegrafitizik az oldalát, és telefirkálják az üléseit, mint a régi masináknál szokásuk; szóval egy választási hadjárat ügymenetébe ennél több kell.

Például olimpia. Háromdimenziós, színes, szagos stadionmodellekkel, amelyek zenélnek, ha kinyitják a tetejüket, meg minőségi papírra nyomott, ingyenes ötkarikás ismeretterjesztő kiadványokkal, megvalósíthatósági konferenciákkal, és önálló, Olimpia Budapest interaktív honlappal, ahol minden érdeklődő kedvére rendezgetheti a falut, mert a liberális városvezetés megígéri, hogy valamennyi alulról jövő fantazmagóriát beleépíti az össznemzeti olimpiai tervbe.

Szerencsére azonban az olimpia ügye még így sem fog a kampány áldozatává válni. Mert hogy már most is az.

Dévényi István; hetivalasz.hu

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek