Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meddig süllyedhet még a MÁV?

Lekésett csatlakozások, rendszertelen indulási idők, fűtetlen és rossz állapotú kocsik - mindebben jövőre is garantáltan részük lesz a vonatozóknak - állítja a Népszabadság.


Dátum: 2005-12-21 07:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:52.375209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MÁV pénzszűkében készült új menetrendje az elővárosi vonatokkal utazóknak kedvez. Jobb híján egy kölcsönmotorvonattal villogva készült az idei karácsonyra a MÁV. A svájci vasút járműve mellett feszítő vezetők ezen kívül legfeljebb azzal dicsekedhettek volna, hogy a menetrendet érő bírálat dolgában a cég jobban áll az ilyenkor szokásosnál - új járatrendje a december 11-i életbelépés óta a vártnál kevesebb kritikát kapott. A Keleti pályaudvar gombarágta födémje miatt az alagsori pénztárakhoz száműzött, kígyózó sorokban várakozó utasoknak azonban 2006-ban is lesz okuk panaszra. Az új menetrend tartogat meglepetéseket, a MÁV bosszantó intézkedései pedig nem csak az ünnepekre szólnak.

Idei menetrendjén hivatalosan háromszor módosított a MÁV. Az állami vasút személyszállítási üzletágának menedzsmentje számára készült tájékoztatóból az is kiderül: beavatkozásokra 2006-ban is szükség lehet. A szakértőknek ugyanis már a menetrend összeállításakor egyértelmű volt, hogy a vonatközlekedés jövőre sem lesz zökkenőmentes. A menetrend tarthatatlansága miatt azonban elsősorban nem a szerkesztők tévedései okolhatók: a vonatok az adott körülmények között a lehető legjobban közlekednek. A menetrendváltást megelőző vizsgálatok tanúsága szerint a legtöbb fennakadást az új esztendőben is a pályák állapota okozza majd. A karbantartásra fordítható források hiányában ugyanis a MÁV 118 vonalából 36 állapota az idén tovább romlott. A vonatok kénytelenek a korábbinál is lassabban haladni, és az újabb, előre tervezhetetlen sebességkorlátozások (lassújelek) bevezetésére is számítani kell. Így a ma még többé-kevésbé pontosan közlekedő vonatok néhány hónap múlva esetleg képtelenek lesznek elérni a csatlakozásokat.

NÉpszabadság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek