Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Terroristának nevezték Busht

Terroristának nevezte George Bush amerikai elnököt Evo Morales megválasztott bolíviai elnök az al-Dzsazíra arab műholdas televíziónak kedden adott nyilatkozatában.


Dátum: 2005-12-21 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:53.001616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Morales kijelentette: "egyetlen terroristát ismerek a világon, és az Bush". Szerinte katonai beavatkozásai más országokban, mint amilyen az iraki háború is volt, nem más mint állami szintre emelt terrorizmus. Bolívia és Dél-Amerika első indián származású elnöke megválasztása utáni első sajtóértekezletén kilátásba helyezte: megakadályozza, hogy Washington a kábítószer-csempészek elleni küzdelem ürügyén erősítse katonai jelenlétét az Andokban lévő országban. Ugyanakkor magasztalta Fidel Castro, és az ugyancsak Egyesült Államok-ellenes nézeteiről ismert Hugo Chávez venezuelai vezetőket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek