Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Döntésképtelen a Magyar Rádió

Az ügyvezetés körüli vita nyomán jelenleg lényeges kérdésekben nem határozhat a Magyar Rádió menedzsmentje - mondta az MTI érdeklődésére Gőblyös István gazdasági alelnök.


Dátum: 2005-12-21 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:57:53.612024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A legegyszerűbb kérdésekben is döntésképtelen a Magyar Rádió" - mondta, megjegyezve, a jelenlegi helyzetben nincs, aki a munkáltatói jogokat gyakorolhatná, felelne a gazdasági tervezésért vagy meghosszabbíthatná az Antenna Hungáriával a műsorok szórásáról szóló, a napokban lejáró szerződést. Emlékeztetett arra, hogy a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma december 5-én törvénytelennek - ezzel pedig semmisnek - ismerte el saját, három hónappal korábban hozott határozatát, amelyben az intézmény két alelnökét bízta meg az ügyvezetői feladatokkal az eredményes elnökválasztásig.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek