Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat a szabadpiacon vásárol áramot

Hódmezővásárhely a liberalizált energiapiacon szerzi be jövőre a villamos energiát közvilágítása és 88 intézménye számára. Az önkormányzat villamosenergia beszerzésére kiírt pályázatát az E-On Hungária Rt. nyerte meg - tájékoztatta a projekt ügyintézője szerdán az MTI-t.


Dátum: 2005-12-21 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:00.038486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fazekasné Czakó Ilona elmondta: több önkormányzat a közvilágításával próbál kilépni a piacra, de Hódmezővásárhely az első, ahol a szolgáltatási szerződés a polgármesteri hivatal mellett oktatási, szociális és egészségügyi intézményeket is érint

Az önkormányzat 6,5 gigawattóra áram szállítására kötött megállapodást - tette hozzá.

Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere közölte: az, hogy kiléptek a liberalizált energiapiacra, 25,41 százalékos költségmegtakarítást jelent a 2005. évi árakhoz viszonyítva.

Az összesen közel 60 millió forintos megtakarításon felül az önkormányzatot nem érinti majd a 2006-os villamosenergia-áremelés, amely megközelítőleg 4-5 százalék lesz - fűzte hozzá Lázár János.

Kitért rá, hogy az E-On-nal megkötött szerződés lehetővé teszi új intézmények felvételét is a listára.

A szerződés értelmében a jövőben a város új intézményei is választhatják szolgáltatóként az E-ON Rt.-t, így a 2006-ban létrejövő Emlékpont Múzeumnak, illetve a hajléktalanoknak, valamint a fogyatékkal élőknek épülő intézmények számára is az E-On biztosítja majd a szükséges villamos energiát - ismertette a polgármester.

A szerződést egy éves időtartamra kötötte a város, így 2006-ban az önkormányzat újra pályázatot ír ki a villamosenergia beszerzésére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek