Válasz Veres János pénzügyminiszternek
Miniszter Úr ahelyett, hogy az MTI által is közreadott, teljes mondatban foglaltakról érdemben vitatkozna, egy személyeskedő hangvételű, kormányzati kampányszöveget fogalmaz meg, figyelmen kívül hagyva Orbán Viktor megállapításainak tartalmát.
Dátum: 2005-12-21 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:00.334446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
A Népszabadság december 19-i számának 16. oldalán "Kampány és ámokfutás" címmel közölt írásában, Ön egy szövegkörnyezetéből kiragadott - Orbán Viktortól idézett - megcsonkított mondatból kiindulva fogalmazza meg véleményét a Fidesz elnökének a magyar gazdaság helyzetéről tett nyilatkozatról.
Miniszter Úr ahelyett, hogy az MTI által is közreadott, teljes mondatban foglaltakról érdemben vitatkozna, egy személyeskedő hangvételű, kormányzati kampányszöveget fogalmaz meg, figyelmen kívül hagyva Orbán Viktor megállapításainak tartalmát.
Kérem, engedje meg, hogy idézzem a Fidesz elnökének, a női vállalkozókkal folytatott konzultáción elhangzott, Ön által kifogásolt mondatát teljes terjedelmében:
"Olyan, hogy magyar gazdaság nincsen, hiszen két gazdaságot látunk, az egyik része sikeres, itt a nemzetközi nagy cégek és néhány tőkeerős magyar vállalat található, a másik rész azonban, a magyar kis- és középvállalkozások, a túlélésért küzdenek, holott ők adnak munkát 1,5 millió embernek Magyarországon."
A fent említett cikk, illetve a kormányzati propaganda helyett valójában az szolgálta volna a magyar gazdaság, a magyar kis- és középvállalkozók érdekét, ha Miniszter Úr, illetve a kormány megfontolta volna a Fidesz - a vállalkozókkal folytatott konzultációja alapján - törvényjavaslatokban megfogalmazott javaslatait. A Változás 2006 csomag elfogadása esetén garanciát adott volna a kis- és középvállalkozások működéséhez, biztosítva 1,5 millió munkavállaló és családja biztos megélhetését.
Üdvözlettel:
Révész Máriusz
szóvivő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség