Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányzat egyházellenessége nem az egyházakat sújtja, hanem a hívőket

Ahogy egyre több gyertya gyulladt ki az adventi koszorún, úgy egyre több templomban kellett kikapcsolni a fűtést Magyarországon. A közületi gázárak emelése és a szerződés alapján járó kormányzati támogatások ki nem fizetése együttesen lehetetlenítik el a hívő közösségek gazdálkodását - írja közleményében az IKSZ.


Dátum: 2005-12-21 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:00.945087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányzat egyházellenessége nem az egyházakat sújtja, hanem a hívőket. Nem az egyházak lesznek szegényebbek, ha ellehetetlenítik működésüket, hanem az ország.

Az már mindennapos, hogy az SZDSZ ideológiai támadást intéz az egyházak ellen. Ezekhez az ideológiai támadásokhoz a nagyobb koalíciós partner, az MSZP asszisztált. Emellett a kormányzó pártok együttes erővel lehetetlenítik el az egyházi intézmények gazdálkodását.

Mivel az egyházak közületi fogyasztóknak minősülnek, ezért a gáz árának emelése őket nagymértékben sújtja. Ugyanakkor a szerződéses alapon járó egyházi támogatások ki nem fizetése további forrásokat von el az egyházközségektől, és a jövő évi támogatások mértéke is drasztikusan kisebb lesz az ideinél. Így duplán nehezedik el a hívők közösségeinek helyzete, és ez egyre több helyen vezet oda, hogy a templomok fűtését kikapcsolják, mivel a számlát már idén se tudják kifizetni.

Amikor kormánypárti politikusok felvetik a Vatikáni Szerződés felülvizsgálatának lehetőségét, könnyen elfelejtik, hogy a Katolikus Egyház a kilencvenes évek közepén saját vagyonáról mondott le a megegyezés érdekében, melyet a kárpótlásban visszakérhetett volna. A történelmi egyházak a rendszerváltás után - figyelembe véve egyes állami intézmények működőképességének fenntartását - saját jogos követeléseiktől álltak el, és emiatt a törvénytelenül elvett az egyházi vagyonnak csak egy részét kapták vissza. A történelmi egyházak tehát partnerei voltak a demokratikus magyar államnak, miközben a mostani kormányzat inkább ellenségként tekint rájuk.

Amíg a templomokban hideg van, a Háttértársaság a Melegekért Egyesület milliós nagyságrendű közpénzt kap működésre, de százezres vissza nem térítendő juttatást kap honlapja fejlesztéséhez is az NCA-tól.

Az IKSZ újra felhívja a Családvédelmi Charta 2005. című kiáltványára a figyelmet, ugyanis meggyőződésünk, hogy a törvényeknek a társadalom hasznára kell válniuk. A köz érdeke a biztonságos jövő, a gyarapodó társadalom. A homoszexuálisok támogatása, anyagi eszközökkel történő erősítése ezért mind gazdasági-szociális szempontból, mind erkölcsi szempontból elfogadhatatlan.

A családok, a gyermekek kellő mértékű, biztonságot nyújtó segítését, vallási nevelését előrébb tartjuk a melegszervezetek milliós mértékű állami szponzorálásánál.

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek