Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz a Financial Times-ügyben

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormánypártok politikai, hatalmi, választási érdekei miatt a kormány külföldi lapokban fizetett hirdetéseket jelentet meg, amelyekben hamis adatokat közölnek Magyarországról, majd azután magyar újságokban újabb tízmillió forintokért kormányzati hirdetésekben az előbbi állításokra megkérdőjelezhetetlen tényként hivatkoznak. Még a héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezzük az ügyben, hogy választ kaphassunk kérdéseinkre - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-12-21 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:05.090052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár a miniszterelnök másfél héttel ezelőtt az Parlamentben az egész magyar közvélemény előtt a lehető leghatározottabban letagadta, de néhány nappal később kiderült az igazság: a magyar kormány az adófizető polgárok pénzéből 20 millió forinttal támogatta az egyik brit gazdasági napilap, a Financial Times Magyarországgal foglalkozó mellékletét, mondta

Deutsch Tamás.

Nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc ebben a kérdésben nem mondott igazat az Országgyűlésben, hiszen alig két nappal a melléklet megjelenése után a magyar kormány egy közel 50 millió forintos magyarországi hirdetési kampányba kezdett, amely a brit lapban megjelent szponzorált tartalmakat objektív, minden kétséget kizáró tényeknek állítja, hívta fel a figyelmet a politikus.

A kormány a magyar adófizető polgárok pénzéből külföldi napilapokban hirdet, amelyekben valótlan adatokat közöl, majd ezek megjelenését követően a magyar sajtóban sok tíz- vagy százmillió forintot is elérő kormányzati hirdetési kampányok indulnak a szponzorált hirdetések tartalmára úgy hivatkozva, mintha ezek az adott újság által megfogalmazott objektív és megkérdőjelezhetetlen tényállítások lennének. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormánypártok politikai, hatalmi, választási érdekeik miatt ilyen kommunikációs technikákat alkalmazzanak.

Elfogadhatatlan, hogy a magyar adófizető polgárok pénzéből a kormány a magyar embereket megtéveszti.

Elfogadhatatlan, hogy a magyar kormányfő az ügy kapcsán a parlamentben elhangzott kérdésre válaszolva valótlanságot állít.

Elfogadhatatlan, hogy a kormányzó pártok hatalmi, választási érdekei miatt a magyar adófizetők pénzéből kormányzati hirdetési kampányt finanszírozzanak.

Ezért döntöttünk úgy, hogy a Financial Timesban megjelent megtévesztő kormányzati hirdetések megjelentetésének körülményeit kivizsgálása érdekében még ezen a héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezzük - fejtette ki a politikus.

A következő kérdésekre szeretnénk választ kapni:

Miért jelentet meg a kormány külföldi lapokban fizetett hirdetéseket, amelyekben hamis adatokat közölnek Magyarországról, majd azután miért jelentet meg magyar újságokban újabb tízmillió forintokért hirdetéseket, amelyek az előbbi állításokra megkérdőjelezhetetlen tényként hivatkoznak?

Terveznek-e még az előttünk álló időszakban ehhez hasonló hirdetési kampányt?

Hány tízmillió forintot költött el eddig a kormány ilyen és ehhez hasonló ügyekre?

Tudott-e ezekről a kommunikációs programokról a miniszterelnök, esetleg ő kezdeményezte-e az ilyen és ehhez hasonló kormányzati hirdetéssorozat létrejöttét?

A kormány mely tagjai tudtak ezekről a hirdetési kampányokról, tisztában voltak-e azzal, hogy a külföldi lapokban megjelent hirdetések valótlanságokat állítanak, és hogy a magyarországi lapokban megjelent kormányzati hirdetések ezekre hivatkoznak?

Reméljük, hogy a vizsgálóbizottság feláll majd, és még a tavaszi ülésszak végéig befejezi a munkáját - fogalmazta meg kérdéseit Deutsch Tamás.

fidesz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek