Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kozmetikára költhetik Ferihegy árát

A kormány számára igen kedvező, hogy a napokban sikerült nyélbe ütni a Budapest Airport Rt. privatizációs szerződését, hiszen így minden esély megvan arra, hogy a nyertes pályázó még év végéig átutalja a 464,535 milliárd forintos ellenértéket. Minden jel arra utal, a hivatalos kommunikációval szemben ennek az összegnek a döntő részét az idei büdzsé egyenlegének kozmetikázására használják - írja a vg.hu.


Dátum: 2005-12-21 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:05.643187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pénzügyminisztérium múlt heti sajtótájékoztatóján a tárca közigazgatási államtitkára, Katona Tamás úgy fogalmazott: a remélt 460 milliárd feletti összegből 178 milliárdot számolnak el költségvetési bevételként, amelyet "lenulláz" az, hogy átvállalnak a Nemzeti Autópálya Zrt. adósságából ugyanekkora tételt, a fennmaradó részt pedig az államadósság előtörlesztésére fordítják. A decemberre vonatkozó prognózisban szereplő számok ugyanakkor ezt nem támasztják alá. Azon a soron ugyanis, ahova el kívánják könyvelni a szóban forgó 178 milliárdot, lényegesen nagyobb adat, 391 milliárd szerepel, márpedig egy "normál" hónapban mindösszesen néhány milliárd szokta gazdagítani az államkasszát ilyen jogcímen.

A Világgazdaság megkeresésére eddig a minisztérium nem adott tájékoztatást arról, hogy a fennmaradó 213 milliárd forint miből származik, a tárca illetékesei pedig kitértek a válaszadás elől.

Minden bizonnyal ezen tétel mögött szintén a reptéreladás áll, vagyis a BA magánosítása ellenértékének döntő része a pénzforgalmi egyenleg szépítését szolgálja. A fent említetten kívül ezt támasztja alá az is, hogy a vételár nagyobb hányadát, 389,535 milliárd forintot a reptér 75 éves üzemeltetési jogának megszerzéséért, koncessziós díjként utalja a nyertes BAA. (A 75 százalék mínusz egy részvény ára 60 milliárd, az ingóságok 15 milliárdba kerülnek.) Ennek azért van jelentősége, mert az államháztartási törvényben foglaltak szerint főszabályként a privatizációs bevételt nem lehet a folyó költségvetésben hiánycsökkentő tételként feltüntetni, hanem csak államadósság-törlesztésre lehet fordítani, a koncessziós jogcímen elszámolt bevétel azonban javíthatja a költségvetési egyenleget. A 400 milliárdra szüksége van a kormányzatnak, hiszen a tárca előrejelzése szerint csak ebben az esetben teljesülhet az idei, 1023 milliárd forintos pénzforgalmi hiánycél. Ennek a teljesítésére azért helyez nagy hangsúlyt a PM, mert az eredményszemléletű deficittervet elvétik: ez a GDP 7,4 százalékára rúghat a 4,7 százalékos eredeti céllal szemben. Az eredményszemléletű deficiten nem segít a privatizációs bevétel furcsa módon való elszámolása, mivel az uniós módszertan szerint a szóban forgó koncessziós díjat 75 évre elosztva, egyenlő részletekben lehet feltüntetni hiánymérséklő tételként.

vg.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek