Torinoi lepelmásolatot kaptak az Ukránok
A nyugat-ukrajnai Lemberg repülőterén tízezer hívő fogadta a torinói lepel másolatát szállító különgépet. A Torinóban őrzött eredeti halotti lepel - amelyen Jézus Krisztus arcának és testének lenyomata látható - hetedik, az eredetivel méretben és színeiben egészében megegyező másolatát a Torinói Lepel Központ ajándékozta a fehéroroszországi katolikusoknak.
Dátum: 2002-09-29 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:59.249330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A másolatot Minszkből az ukrajnai görög katolikus egyház lelkészeinek küldöttsége kísérte Lembergbe. A küldöttséget szombaton Ljubomir Huzar bíboros, az ukrajnai görög katolikus egyház feje köszöntötte. A repülőtéren elmondott imádság után a lepelmásolatot gyalogosan vitték a város szívében található Piac térre, ahol ökumenikus istentisztetetet tartottak, majd a Szent György székesegyházban állították ki.
A tervek szerint a minszki másolat egy évig lesz Ukrajnában, félévig Lembergben állítják ki, ezután Kijevben és Donyeckben is megtekinthetik a hívők, majd a balti államokba szállítják tovább. - Reméljük, hogy ez kegyelem időszakát hozza el Ukrajna népe számára. Az emberek láthatják és emlékezhetnek rá, hogyan szenvedett értünk Jézus Krisztus - mutatott rá Huzar bíboros a lepelmásolat Ukrajnába érkezése kapcsán közzétett üzenetében.
MTI - fidesz.hu